2022. 11. 03., Csütörtök, 14:26

Tavaly adták át, már hullik a vakolat a Kossuth téren álló Dorottya házról

A vörös macskával együtt úgy tűnik elveszett az épület szerencséje is.

Még 2018-ban jelentették be, hogy az évek óta üresen tátongó Kossuth téri épület, akkori nevén Csokonai fogadó felújításra kerül. A Dorottya házra keresztelt kétszintes, pincével is rendelkező műemléképületben korszerű kiállítóterek és látogatóközpont lett megálmodva, 1,2 milliárd forintnyi európai uniós támogatásból.

Megkezdték a munkálatokat! - Így fog festeni az új Dorottya-ház!

Megkezdték a munkálatokat! - Így fog festeni az új Dorottya-ház!

Az elmúlt napokban lehetett már hallani némi morajt a Kossuth téren, amely az egykori Csokonai Fogadó épületéből szivárgott ki, hiszen végre nekiláttak rendbe tenni a jobb sorsra érdemes épületet is.

A területen komoly munkák kezdődtek 2018 végén, hiszen volt vele bőven: újjáélesztették a fal- és padlóburkolatot, kicserélték a nyílászárókat, a földszintjén fogadótermet, múzeumi boltot, modern kiállító és közösségi-kulturális tereket alakítottak ki, de kicserélték a tetőszerkezetet, a tetőteraszt, készült játszóház, és az udvar is teljesen gyerekbarát lett. A macska meg szégény eltűnt.

Felkerült a név, eltűnt a kapuból a macska - Hamarosan elkészül a Dorottya Ház

Felkerült a név, eltűnt a kapuból a macska - Hamarosan elkészül a Dorottya Ház

Már csak az utolsó simításokat végzik a Kossuth téri egykori Csokonai Fogadó épületének homlokzatán.

Az átadás viszont nem ezért csúszott, ennek betudható volt az épületre és emberre is veszélyes gomba, amelytől teljesen meg kellett szabadítani a műemléket, 2019-ben pedig még egy mumifikált holttestet is találtak a munkások ami miatt le kellett állni, a napközbeni rave partyról már nem is beszélve.

Több évtizedes holttestet találtak a Csokonai fogadóban!

Több évtizedes holttestet találtak a Csokonai fogadóban!

A már mumifikálódott holttestre a felújítás alatt lévő Kossuth téri Csokonai fogadóban bukkantak.

Végül sikerült túllendülni mindezen, 3 év után pedig 2021 elején aztán hivatalosan is át tudták adni a Dorottya házat, igaz, az első komolyabb lakójára a Tourinform iroda személyében egy újabb évet, egészen 2022. április 4-ig kellett várni. Sajnos amit viszont mi nagyon vártunk, az utcai terasszal kialakított vendéglátó helyiségnek azóta nyoma sincs. Ahogy már az utcafronti vakolatnak sem a Dorottya ház felirat körül, amit néhány napja szúrtunk ki, hogy igazán szép, méretes darabokban hagyta el eredeti helyét, kopottá varázsolva az alig 1 éves friss épületet:

Ez nem lehet más, csak a macska átka!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: