Felgyúltak a belváros fényei - Kezdetét vette az adventi kavalkád - GALÉRIA
Advent első vasárnapján annak rendje és módja szerint ünnepélyes keretek közt gyújtották meg az első gyertyát, és egyúttal kapcsolták fel a fényeket a kidíszített Kossuth téren. Az Adventi Vásár idén
Adventi vásár ugyan nincs, de forralt bort már lehet szürcsölni a Kossuth téren!
Legalábbis attól néhány lépésnyire. A járványhelyzet következtében hozott intézkedések nem teszik lehetővé, hogy Kaposváron adventi vásárt lehessen rendezni, így az évek óta jól bevett hagyományokat m
Ezek nem közönséges szaloncukrok, és nem is a zselés a legkedveltebb!
A kaposvári adventi vásár egyik legkelendőbb terméke - nem meglepő módon - a szaloncukor, mely a többi hagyományos édességgel együtt nagy változáson megy keresztül. Már rég nem a zselés és a karamellá
Bezárt az adventi vásár az idei évre, de máris itt a Szilveszter!
Könnyes búcsút kell vennünk a 2018-as adventi vásártól a Kossuth téren, hiszen a karácsony végeztével csütörtök reggel nekiálltak az idei fergeteg elbontásának.
Ugyan darabokban, de megérkeztek a pavilonok a Kossuth térre és javában folyik a fenyő díszítése is, hogy december 3-ra minden készen álljon a Kaposvári Advent és Karácsonyi Ünnepi Hetek-re. Az ünnep,