Lezáratlan marad a történelmi kaposvári menetelés - Akár a bajnoki címbe is kerülhetett a veszélyhelyzet

2020. 03. 20., péntek, 11:34

Lezáratlan marad a történelmi kaposvári menetelés - Akár a bajnoki címbe is kerülhetett a veszélyhelyzet

A koronavírus miatt kialakult veszélyhelyzet által szinte minden sporteseményt szüneteltettek, amely alól a női röplabda sem volt kivétel.

Pedig lányaink eddig még soha nem látott teljesítménnyel rukkoltak elő az idei szezonban az Extraligában, melyről tökéletesen árulkodik, hogy három fordulóval az alapszakasz vége előtt, 18 meccsel a hátuk mögött 4 ponttal vezették a tabellát, és már biztos volt a rájátszás. Ám jelenleg nagyon úgy áll a helyzet, hogy a véghajrára már nem kerül sor.

 

Múlt héten még a csapatkapitánnyal, Tálas Zsuzsival (kép bal oldala 7-esben) latolgattuk egy interjú során az esélyeket, majd jött a hír a szüneteltetésről...

Orosz Ferenc az 1. MCM-Diamant Kaposvár női röplabdacsapatának ügyvezető elnöke hivatalos közleményt adott ki a fennálló helyzetről, melyben hangsúlyozza, hogy megértik és elfogadják a Magyar Röplabda Szövetség döntését, egyesületük minden tajga szerint is a legfontosabb az egészség és a biztonság. A lányok március 15-én álltak edzésbe utoljára, majd mindenki hazautazhatott a családjához, hiszen, bár a bajnokság felfüggesztését jelentették csak be, a körülmények nagyon nem úgy állnak, hogy ezt a szezont valaha is be lehetne fejezni.

 

Sasa Nedeljkovic vezetőedző bajnokesélyes csapatot épített a kaposváriaknak

Nagyon fájó ez mind a játékosok, a szakmai stáb, a vezetőség és a szurkolók számára, hiszen az elmúlt 51 évben nem volt példa ilyen teljesítményre kaposvári csajoktól, igazán megérdemelték volna, hogy feltehessék eme csodálatos idény végén az i-re a pontot, érmet, akár még bajnoki címet is szerezve. Az biztos, hogy mindenkinek ez volt az álma, ám ahhoz, hogy ilyen dolgokról merjünk álmodozni kellett egy ilyen csapat, amelyre a végletekig büszkék lehetünk, és vagyunk is!

 

A mi bajnokaink!

Köszönjük csajok, még találkozunk!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: