2020. 04. 11., Szombat, 10:16

Az OBI-ban és a Spar-ban is vásárló limitet vezettek be!

Kaposváron elsőként a Tesco hipermarket vezetett be létszámstoppot, azaz meghatározta az áruház méretétől függően, hogy hány ember tartózkodhat üzletében. Inspirálólag hathatott a kezdeményezés, ugyanis szombaton reggel az OBI-nál, illetve a Spar-nál is hasonlóba futottunk bele. 

Az OBI a Tescohoz hasonlóan a legalább két méteres távolságtartást vezette be, így egy munkatársuk segítségével a bejáratnál számolják az áruházban tartózkodókat. A barkácsáruházban egy picit jobban sikerült alkalmazni a ki-és bejáratok megkülönböztetését a vevők számára, ugyanis a kasszákat az áruházon belül úgy zárták le, hogy csak egy felől lehessen távozni onnan, míg a bejárathoz is mindössze egy út vezet. 

Korlátozzák a kaposvári Tescoban is a vásárlók számát

Korlátozzák a kaposvári Tescoban is a vásárlók számát

Szerdán a Tesco hivatalos közleményt adott ki, miszerint fontosnak tartja a vásárlók és a munkavállalók biztonságát, ezért csütörtöktől az áruházakban egy időben csak „előre meghatározott számú vásárló tartózkodhat".

A Sparban is hasonló intézkedéseket kezdtek el alkalmazni, ugyan náluk sem a weboldalon, sem Facebookjukon nem találni pontos információt a vásárló limitekkel kapcsolatban, a Honvéd utcai üzletnél az áruház előtt libasorban sorakoztak a vásárlók szombat délelőtt. Egyelőre nem tudni, hogy csak ebben az boltban számolják-e a betérőket vagy mostantól ez lesz a fix rend náluk is, de annyi biztos, hogy az ünnepekre való tekintettel meghosszabbították a nyitvatartásukat. 

Ti belefutottatok hasonlóba valamelyik kaposvári üzletben?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: