2024. 04. 30., Kedd, 08:55

Inkább a vétlen sofőrt ütötték ahelyett, hogy balesetező testvérüknek segítettek volna

A húszas éveiben járó zalakomári testvérpár rátámadt a szabálytalanul közlekedő bátyjukat elsodró, egyébként vétlen autósra.

A két vádlott és harmadik társuk - mindhárman testvérek - 2023 augusztusában éjszaka Balatonmáriafürdőn kerékpároztak, amikor a legidősebb testvér a kivilágítatlan biciklijével a sértett által vezetett jármű elé hajtott az egyik útkereszteződésben, melynek következtében a férfi a földre esett.

A balesetet látta a másik két testvér is, akik ahelyett, hogy balesetet szenvedett bátyjuknak segítettek volna, a sértett által vezetett autóhoz mentek, ahol rácsapták a gépkocsiból éppen kiszállni igyekvő férfira az ajtót, aki emiatt álló helyzetben a jármű ajtaja és a vezetőfülke közé szorult.

Egyikük ököllel arcon ütötte sértettet, míg másikuk megrúgta a jármű bal első ajtaját, illetve egyszer az ajtót is rácsapta a megtámadott férfira. A sértett próbálta lecsillapítani a kedélyeket, de a fiatalabbik vádlott még ezután is legalább két
alkalommal megütötte a sértett arcát, valamint letörte az autó visszapillantó tükrét is

Az eset során a sértettnek és az elsodort kerékpárosnak sem keletkeztek komoly sérülései, azonban az autóban 100.000,-Ft-ot meghaladó összegű kár keletkezett.

 

Az ügyészség a Marcali Járásbíróságra benyújtott vádiratában mindkét férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására, ezenkívül a fiatalabb testvérrel szemben pártfogó felügyelet elrendelésére tett indítványt.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: