Beküldés

2017. 03. 28., kedd, 13:13

Kaposváriak külföldön – Németh Patrik / Óceánjáró

Cikksorozatunkban kaposvári származású, külföldön élő arcokat mutatunk be, így betekintést nyerhettek az életükbe, motivációikba. Ha te is döntés előtt állsz, hogy indulj/ne indulj, és ha igen, merre, talán segít neked ez a sorozat.

Mexico

Patrik 25 esztendős, a kaposvári Gyakorlóban végzett. Először itthon próbált szerencsét és a Tescoban dolgozott 4 éven át, majd Londonba költözött, ahol a 3 év alatt volt minden, a pincértől kezdve a bartenderségig. Tavaly májusban aztán jött egy remek lehetőség, ennek köszönhetően egy óceánjáróra került, amivel körbejárta a világot.

 

Honduras - Mahogany Bay

 

Miért döntöttél úgy, hogy külföldön fogsz élni?

Egész életemben kalandvágyó ember voltam. Ki szerettem volna magam próbálni külföldön, ráadásul a pénz is motivált, ami szintén befolyásolta a döntésemet mikor az angol fővárosba költöztem.

Egy idő után úgy éreztem, Londont már eleget láttam, a világot viszont még nem, így jelentkeztem egy óceánjáróra, ahol májusban meg is kezdtem a munkát.

 

Amber Cove- Dominican Republic

 

Milyen nyelvtudással indultál el?

Egy kevés kezdő angolom volt mikor Londonba költöztem, ahol - ahogy mondani szokták -, elég erősen rajtam ragadt a British angol, ami nem is csoda 3 év után.

 

Bahamak - Half Moon Cay

 

Mi a véleményed az ottani magyarokról?  

A hajón alig-alig találni magyart, viszont ha véletlenül belefutok egybe, velük nagyon jól ki szoktam jönni. Mindegyikük barátságos és közvetlen, ami érthető is, hiszen az ember örül, ha az 1400 fős személyzet között akad egy honfitársa. A csapat 80% Indiából, Indonéziából vagy a Fülöp-szigetekről érkezett, nagyon kevés az európai. Ilyenkor örülök neki, hogy magyar vagyok.

 

Grand Cayman

 

Mennyibe kerül egy doboz sör/kenyér/hajvágás?

A kenyérrel bajban vagyok, azt egyáltalán nem szoktam venni, talán 3 dollár (kb. 900 forint) a szeletelt kenyér ára. A sörrel már pontosabb képet tudok adni, az üveges sörökért 4-5 dollárt (kb. 1500 forint) kérnek. A hajvágásért én a 12. emeletig szoktam menni, ahol a SPA-ban elkérnek érte 15 dollárt is (kb. 4500 forint).

 

Bahamak- Nassau

 

Mi volt a legfurcsább tapasztalatod?

A legfurcsább és egyben pozitív tapasztalatom, hogy nem bámulnak meg sehol. Kaposváron ez mindig zavart, hogy mindenki végigméri a másikat, bárki is jöjjön szembe, de úgy tűnik, ez csak magyar mentalitás lehet, sem Londonban, sem a hajón nem volt ez divat.

 

Miami

 

Mi hiányzik itthonról leginkább?

Ha azt mondanám, hogy semmi, akkor hazudnék. Természetesen hiányzik a családom és a régi barátaim.

 

Miami

 

Bejöttek a számításaid?

Igen, szerencsésnek mondhatom magam, mert bejöttek, sőt, többet kaptam az élettől, mint amit képzeltem, úgyhogy már nincs sok a bakancslistámon.

 

Dominican Republic

 

Hogy tervezed a jövőd?

Nem nagyon szoktam előre tervezni, de ha a végleges hazaköltözésre gondolsz, akkor azt csak talán 6-7 év múlva tervezem.

 

St Kitts Island

 

Mit üzennél Kaposvárra?

Talán csak annyit, hogy

ha valamit el akarsz érni, az csak tőled függ és senki mástól.

Hiszem, hogy minden fejben dől el, hiszen jó pár évvel ezelőtt még én sem gondoltam volna, hogy a Karib-tengeren fogok hajókázni 6000 emberrel együtt. Mondhatni, hogy mellettem volt a szerencse is, de ez nem kizárólag annak köszönhető, hiszen tettem is érte!

 

Mexico

 

Hogy kell elképzelni ezt a hajós életet?

Ahol én dolgozom, ott a hajón töltött időszakok lehetnek 6, 7, vagy 8 hónaposak. Ezek után kötelező pihenő időszak van, ami minimum 2 hónap, de lehet igényelni akár 4-et is, ha többet szeretnénk otthon tölteni. A hajó legénysége és utasai a második családja az embernek, hiszen fél évet töltesz összezárva velük, így eléggé meg tudod ismerni a társaidat.

 

Jamaica -Montego Bay

A hajó egy óriási óceánjáró, amin 12 emelet van, és felül van még 3 felső és alul 3 mínusz szint is. A személyzet a 0. emeleten található, ahol rajtunk kívül még a személyzeti étterem, a konditerem, az irodák, és persze a bár van, amiből mindegyik emeleten találni egyet-egyet. A mi hajónkon van még színház, kaszinó, rengeteg étterem, night club, zongoraterem, konferencia termek, mozi, könyvtár, gyerekmegőrző, focipályák, kosárpályák, tehát minden. Olyan az egész, mint egy kisváros.

 

Honduras- Roatan - Mahogany Bay

A meló azért elég húzós, 7/7 napot dolgozunk, tehát én 7 és fél hónapot szabadnap nélkül húztam le eddig, így elég jó dolog, hogy mióta itthon vagyok nem az ébresztőmre kelek. Az első szerződésemet teljesítettem, sőt novemberben még a hónap dolgozójának is jelöltek, ami azért nem kis szó, tekintve hogy 1400-an dolgozunk a hajón. Ennek köszönhetően feljebb is léptem a ranglétrán és egy 5 csillagos luxusétterembe kerültem át felszolgálónak. Március előtt, mikor lejárt volna a szerződésem egy három hetes továbbképzésre küldtek egy másik hajóra, ami előtt szerencsére egy teljes hétvégét tölthettem Miamiban, majd vasárnap csatlakoztam a másik hajó személyzetéhez.

 

Honduras- Roatan - Mahogany Bay

Rengeteg csodás helyen jártam: Texas, Dallas, Miami, Mexico, Grand Cayman, Honduras-Roatan, Belize, Key West-Florida, Bahamak (Nassau, Freeport, Half Moon Cay), Dominican Republic, Grand Turk, St. Kitts.

Mindig, mikor kimentünk a partra, és visszatekintettem a hajóra elmosolyodtam, és arra gondoltam, jézusom hol vagyok, megcsináltam! Gyerekkori álmom vált valóra, ráadásul egy hajóval láttam világot, ami vicces abból a szemszögből, hogy még az oviban is egy hajó volt a jelem.

 

Honduras

Soha nem fogom elfelejteni, honnan indultam, büszke vagyok arra, amit elértem, és hiszem, hogy bármit elérhetünk, ha igazán akarunk, és igazán teszünk érte. Sikerülni fog, hiszen egyszer élünk, de akkor nagyon!

 

Kaposváriak külföldön / Svédország

Kaposváriak külföldön / London

Kaposváriak külföldön / Shanghai

Kaposváriak külföldön / Ipswich

Skacok, Fontos! Ha nem akartok lemaradni a híreinkről Facebookon, pipáljátok be a "Megjelenítés elsőként" funkciót!

Skacok, Fontos! Ha nem akartok lemaradni a híreinkről Facebookon, pipáljátok be a 'Megjelenítés elsőként' funkciót!