Mindezt azért, mert lekéste a vonatot.
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába június 17-én éjfél előtt pár perccel bejelentés érkezett, hogy egy belegi vasúti átjárónál összetört egy autó, amelynek sofőrje elmenekült a helyszínről. Időközben az is kiderült, hogy a kocsit egy belegi ház elől lopták el aznap késő este.
Ezzel párhuzamosan egy segélyhívás érkezett a rendőrségre egy 15 éves fiútól, aki elmondta, hogy Kutas felől tart gyalogosan Ötvöskónyiba, és a hazajutásban kér segítséget.
A balesethez tartó járőrök Beleg külterületén észrevették a segítséget kérő fiút és beültették a rendőrautóba. A fiatal egyből gyanússá vált számukra, aki sokáig tagadta, de később elismerte a bűncselekmény elkövetését.
A 15 éves ötvöskónyi lakost a Nagyatádi Rendőrkapitányságon jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A gyanúsított elmondta, hogy lekéste a vonatot, és miközben hazafelé sétált, egy belegi ház előtt meglátott egy kocsit, amiben benne volt a slusszkulcs. Az autóval nem jutott messzire, ugyanis kisvártatva - még a településen haladva - egy vasúti fémkorlátnak csapódott.
Mivel nem volt kedve gyalogolni, felhívta a 112-es segélyhívót, hogy hazavitesse magát.