Március 9-én a miskolci DVTK Arénában rendezték meg az idei röplabda Magyar Kupát, szombaton a férfiak, vasárnap a hölgyek mérettették meg magukat. Kaposvár idén csak a vasárnapi nap képviseltette magát, hiszen a KNRC jutott története során először döntőbe!
Vasárnap így a kaposvári lányokon volt az ország röplabdakedvelőinek, valamint egész Kaposvár szeme, hiszen városunk egyetlen sportcsapata volt a KNRC, amely bejutott a legrangosabb magyar kupák egyikének döntőjébe. A lányok teljesítményén ez meg is látszott, a teljesen megtelt DVTK Aréna közönsége egy hihetetlenül izgalmas, végletekig kiélezett kupadöntőt láthatott! A kaposvári lányok harcosan, agresszíven kedzték a találkozót, meg is lepték a 16-szoros kupagyőztes Vasas Óbuda csapatát, és behúzták az első szettet 25-21, 1-0.
A második szett három Vasas-ponttal kezdődött, aztán ugyan három kaposvárival folytatódott, de utána a fővárosiak megint elhúztak. Oroszlánként küzdöttek a kaposváriak, akik négypontos hátrányt dolgoztak le a szett közepéig, majd fordítaniuk is sikerült. Felváltva vezettek a csapatok a végén, és ezúttal a Vasas jutott szettlabdához, amit Bannister értékesített, 22-25, 1-1.
Ez sem szegte kedvét azonban a sárga mezeseknek, akik a harmadik felvonásban is szorongatták riválisukat, ezzel is jelezve, hogy teljesen megérdemelten jutottak el egészen a fináléig. A szett közepén már négy ponttal is vezettek, de egy hullámvölgyüket remekül kihasználta a Vasas, a végjátékban pedig már megint ők domináltak, 20-25, 1-2.
Ugyan a negyedik játszma két kaposvári ponttal kezdődött, de ekkor már érezhetően elfáradtak, a fővárosiakban pedig még bőven volt tartalék, és le is zárták a mérkőzést, 18-25, 1-3.
A 16-szoros kupagyőztes címvédő Vasas Óbuda így túl nagy falatnak bizonyult, a kaposvári lányoknak így is van okuk az örömre, hiszen látványosan, szépen játszottak, végig küzdöttek, így kiérdemelték a közönség és ellenfelük elismerését is, arról már is nem is beszélve, hogy a Kaposvár története első Magyar Kupa ezüstérmét szerezte. Gratulálunk!