Evolúciós szempontból előnyös, ha valaki korán kelő típus – legalábbis a bolygó azon részén, ahol mi élünk. Mindezt a neandervölgyi embernek köszönhetjük.
Vannak, akik korán lefekszenek és korán is ébrednek – ők a pacsirták –, illetve azok, akik hajlamosak késő éjszakáig fent lenni, majd másnap sokáig aludni, vagy legalábbis nagyon nehezen felébredni – ők a bagoly típusok.
Hogy ki miért egyik vagy másik típus, annak számos oka lehet, melyek közül egyet most tártak fel a Kaliforniai Egyetem kutatói – írja a hvg.hu.
John Capra, az egyetem epidemiológusa szerint a modern emberi genomban megmaradt neandervölgyi DNS-darabok elemzése egy igen érdekes dologra világított rá: sok közülük hatással van a cirkadián-ritmusért felelős gének szabályozására.
Vagyis nagyon úgy tűnik, hogy a pacsirta típusok ezt a fajta alvásbéli szokásukat a neandervölgyi emberektől örökölték
– írja a The Guardian a Genome Biology and Evolution című tudományos lapban megjelent tanulmány alapján.
Mark Maslin, a University College London tudósa – aki nem vett részt a tanulmányban – szerint a nappalok hossza az emberek fejlődése szempontjából rendkívül fontos Afrikában 12 óra volt.
Ám ahogy északabbra haladunk, úgy rövidülnek a nappalok és hosszabbodnak az éjszakák. Mivel a hideg időben sokkal kevesebb volt az élelmiszer, ezért – véli Maslin – fontos volt, hogy az emberek minél korábban keljenek, hogy mielőbb elkezdhessék a gyűjtögetést.
Mire a modern ember 70 ezer évvel ezelőtt elindult Afrikából, Európában már 400 ezer éve éltek emberek. Ennyi idő elegendő ahhoz, hogy speciális genetikai tulajdonságokat fejlesszenek ki
– például a fehér bőrszínt, vagy épp nagyobb ellenálló képességet bizonyos megbetegedésekkel szemben.
A homo sapiens megjelenésével a neandervölgyi ember tovább adta ezeket a genetikai tulajdonságokat, amelyeknek egy része mára már kikopott.
Capra szerint az, hogy valaki pacsirta típus, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy neandervölgyi génekkel rendelkezik. Úgy véli, érdemes további kutatásokat végezni a témában.
