2023. 11. 17., Péntek, 17:20

Itt az újabb fordulat a Deseda Kemping ügyében

Úgy tűnik Kaposvár Önkormányzata megtalálta a Deseda Kemping felújítására a kivitelezőt.

A közbeszerzési rendszerből jól ismert cég újíthatja fel a ráncfelvarrásra ítéltetett, jobb napokat látott ingatlankomplexumot.

Első ízben 2018-ban járt körbe a hír, hogy a jobb sorsra érdemes, de régóta romokban heverő Deseda Kempinget végre felújítják, erről alábbi cikkünk számolt be.

A felújítás valahogy csak nem akart elkezdődni, majd úgy tűnt, 2021-ben végre tényleg elindulhat a rekonstrukció, erről alábbi anyagunkban írtunk.

Az építési munkálatok végül 2021-ben is elmaradtak. A rá következő esztendőben, 2022-ben megint csak szárnyra kelt olyan hírek, ami szerint végre révbe ér a Deseda Kemping megújulása:

Akkor úgy tűnt, hogy a közel 38 ezer négyzetméternyi területen az összes meglévő épületet elbontják, teljesen új infrastruktúrát és új épületegyüttest építenek majd. Amint arról mi is beszámoltunk, a négycsillagos kemping megvalósítására az önkormányzat ekkor kezdte el keresni a kivitelezőt, és a látványtervek kifejezetten tetszetősek voltak.

A 2022. áprilisában meghirdetett közbeszerzés, végül októberben eredménytelenül zárult, akkor úgy tűnt, ez valahogy nem akar összejönni,  a kempingről szőtt álmok még jóideig biztosan csak álmok maradnak.

Elérkezett aztán az idei esztendő, amikor is ünnepélyes keretek között, egy söröshordó átgurításával átadták a desadai Szúnyog-hidat, ahol újra megpendítették a Deseda Kemping felújításának ügyét.

Az idei év legfrissebb fejleménye az, hogy az önkormányzat 2023. november 3-án aláírt egy szerződést az egri illetőségű Variabau Kft.-vel – amit az Mfor szúrt ki.

A szerződés értelmében a kivitelező cég feladata a Deseda kemping átfogó rekonstrukciója, 4 csillagos kempinggé való átalakítása 400-450 fő befogadására alkalmas épületekkel, lakókocsis, illetve sátorhelyekkel.

A tervek szerint a 204 négyzetméteres épületben kapna helyet a recepció, az étterem és esetlegesen egy kisbolt. De lesz színpad, és 30 darab, egyenként 32 négyzetméteres, 4-5 fős mobilház is. A lakókocsikat 58 darab parcella, míg a sátrakat 14 kis parcella várja majd. A meglévő sportpályát is felújítják.

Az Mfor szerint az egri Variabau Kft. jól ismert szereplő a közbeszerzési pályázatokon.Többek között ez az a cég, amely felépítette a hatvani kézilabda csarnokot, nyert pályázatot az Eszterházy Károly Egyetem épületenergetikai fejlesztésére, vagy építette újjá a Keleti pályaudvar utascentrumát is.

Kíváncsian várjuk, lesz e ebből végre valami.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: