2021. 10. 12., kedd, 10:09

Hétvégén a Nyíregyháza ellen indul itthon a szezon, pénteken még nyílt edzést is tartanak

Az elmúlt két szezonban soha nem látott sikereket, történelmi eredményeket láthattunk az 1. MCM-Diamant Kaposvár együttesétől.

Mindezek után az idei szezonban már valamivel magasabban vannak az elvárások a csajokkal szemben, akik gőzerővel készültek az előttük álló hosszú szezonra. Nemcsak az Extraliga, de a Challenge kupa mérkőzései is minden eddiginél keményebbnek tűnnek, bár a felkészülési meccseken mutatott játék bizakodásra adhat okot.

Még a szlovén bajnok ellen is partiban voltunk, sikeres tornán van túl a Diamant

Még a szlovén bajnok ellen is partiban voltunk, sikeres tornán van túl a Diamant

Öt szettes mérkőzésen maradt alul csapatunk a szlovén bajnok Calcit ellen, így a második helyen végeztünk a háromnapos torna végén.

Vincent Lacombe vezetőedző tanítványaira már az első meccsen igazi erőfelmérő vár, hiszen a bajnok és kupagyőztes Fatum Nyíregyháza érkezik vasárnap 18.15-kor a Kaposvár Arénába. A klub idén is számít szurkolóira, akik megváltották alapszakasz-bérletüket a 2020/2021-es évadra, és szeptemberben megerősítették részvételi igényüket, ingyen tekinthetik majd meg az alapszakasz mérkőzéseit a 2021/2022-es évadban, és grátiszként az izraeliek elleni nemzetközi kupa-találkozót is láthatják az Arénában. Akik szeretnék már pénteken átvenni a bérletüket, 18:30 és 20:30 között megtehetik a csapat nyílt edzésén, az Arénában.

Tökéletes hazai start, győzött az első hazai meccsén a Diamant - GALÉRIA

Tökéletes hazai start, győzött az első hazai meccsén a Diamant - GALÉRIA

A hétvégén Nemzetközi Röplabda kupának ad otthont Kaposvár, mely felkészülési torna már valódi erőfelmérő lesz az október közepén startoló szezon előtt. Az első mérkőzésen csapatunk az MTK-val csapott össze, mely során nagyszerű játékkal, 3-0 arányban győzedelmeskedni is tudtak. Folytatás holnap a...

Az első hazai meccsre ráadásul szereztünk néhány belépőt is amit ki is sorsolunk köztetek, ITT játszhattok értük!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: