2021. 08. 07., szombat, 13:37

Szeretnék példát mutatni másoknak, a fiataloknak - Kaposvári olimpikonunkkal, Halmai Petrával beszélgettünk

Halmai Petra a 4x100-as magyar vegyesváltó tagjaként képviselte országunkat a tokiói olimpián, ahol Kovács Benedek, Márton Richárd és Gyurinovics Fanni mellett országos rekordidőt úszva, 3.47.15 perces idővel a 15. helyen zártak. A Kaposvári Sportiskola úszója nemrég hazaérkezett, és elsőként nekünk adott egy nagyobb lélegzetvételű interjút az élményeiről, terveiről és az olimpiáról.

 

Ugye tudni kell rólad, hogy az elmúlt éveket Amerikában töltötted, ahol épp most nyáron diplomáztál is, így hozzá vagy már szokva a nagyobb utazásokhoz. De ez ezúttal más volt?

- Azért persze, ez egy 32 órás út ami kicsit sok is volt, ráadásul a COVID helyzet miatt már a repülőúton is nagyon szigorúan vettek mindent. Természetesen én egyből kis kalamajkába is kerültem, történt ugyanis, hogy a Tokiótól 3-4 órára lévő Kórijamában edzőtáboroztunk amikor szóltak, hogy én és másik két edzőtársam is kontaktok lehettünk a repülőn. Tudni kell, hogy ez egy 9 napos edzőtábor volt, ahonnan egyáltalán nem mehettünk ki, nagy volt a bezártság amit én nehezen viseltem, így szerveztek nekünk egy apró programot. Végre fellélegezhettem volna, erre épp aznap különítettek el, és akkor már úgy tűnt nem is mehetek a csapattal és 3 napra külön kell lennem, de szerencsére mindössze 2 óra lett belőle, tisztázódtak a dolgok.

 

Akkor gondolom fellélegeztél.

- Igen, ráadásul végre kiszabadulni kicsit is nagyon jó volt, felmentünk a hegyekbe busszal, ami mindössze fél órás kis túra volt, de nagyon jól esett, ráadásul a helyiek is nagyon aranyosak voltak, kis zászlókkal vártak minket, próbáltak kis szurkolói feelinget teremteni, nagyon kedves gesztus volt.

Halmai Petra az olimpia után: Szívünk egyszerre dobbant azokban a percekben

Halmai Petra az olimpia után: Szívünk egyszerre dobbant azokban a percekben

A Kaposvári Sportközpont és Sportiskola úszója csütörtökön állt rajtkőre a tokiói olimpián.

Aztán irány Tokió? Vártad már?

- Igen, nagyon vártam már, hogy végre bemenjünk, és ott legyünk az olimpiai faluban, ami mondanom sem kell, hatalmas élmény volt.

A magyar sportolókon kívül ott találkozhattam más világsztárokkal is, hiszen például mi magyarok a jamaikaiakkal, svájciakkal és franciákkal voltunk együtt, így a jamaikai sprinter csajokkal is találkoztam, akik ugye aranyérmesek lettek váltóban is.

- Egyet sajnáltam, hogy a nyitónapra nem mentünk el ugye a COVID helyzet miatt nem ajánlották, így ezt csak a tévéből követtük.

 

 

És kezdődött a felkészülés?

- Rögtön, és sajnos ez nehezebb is volt, mert rengeteg úszó volt és mindössze három medence állt rendelkezésre. Ugye a versenymedencébe csak a futam előtt lehetett bemenni, így azt nem tudtam szokni. Maga az uszoda egyébként hatalmas és gyönyörű volt, már csak a szurkolók hiányoztak. Az elején még úgy volt, hogy egyáltalán nem lehetnek, de szerencsére a csapattagokat beengedték, így végig tudtam követni a magyar csapat versenyeit, szinte minden ott is voltam, egyedül a saját versenyem előtti napon nem.

Hatalmas élmény volt például élőben látni Cseh Laci utolsó úszását, vagy Milák Kristóf döntőit. Mikor kicsi voltam, még a sztárokat néztem a tévében és versenyeken, most pedig ott voltam velük, hihetetlen volt. Van is egy mottóm, hogy küzdj, amíg a példaképeid az ellenfeleiddé nem vállnak, és hát én most olyanokkal úszhattam, akik a példaképeim!

Hogy telt a verseny előtti este, volt izgalom?​

- Megmondom őszintén nagyon izgultam, mert volt egy kis gond. Ugye tudni kell rólam, hogy már lassan 3 éve vannak kis derékproblémáim, ám mindig kezelve volt, így jól viseltem, de már a legkisebb rossz mozdulattól is elkezdhet fájni. Mikor máskor, a verseny előtt négy nappal, vasárnap úgy elkezdett fájni, hogy végignyilallt a lábamba és nem is tudtam felkelni az ágyból. Szerencsére az orvosi stáb segítségével és gyógytornával rendbe jött minden, de így is kiesett két nap úszásilag. Kedden már nagyon izgultam emiatt, így éreztem, hogy mentálisan kell magam felkészítenem, abban kell erősnek lennem majd az úszásban.

Kaposvári úszóért is szoríthatunk majd - Halmai Petra kijutott az olimpiára!

Kaposvári úszóért is szoríthatunk majd - Halmai Petra kijutott az olimpiára!

A KASI kiválósága a magyar 4x100 méter vegyes váltó tagja lesz a július 23-án kezdődő ötkarikás játékokon.

Sikerült?​

- Úgy mentem oda, hogy már alig bírtam a fenekemen ülni, én már úszni akartam, versenyezni, hogy végre ugorhassak a medencébe. Erre készültem már 17 éve és igen, elmondhatom, hogy sikerült, jól úsztam. De nem hiszed el, olyan gyorsan lepörgött akkor minden, hogy úgy voltam vele úristen mi történt!

 

Emlékszel mi járt a fejedben amikor közeledett a társad, és indulnod kellett?

- Nagyon semmi, arra fókuszáltam, hogy nehogy elvigyen a hév és előbb beugorjak! Végignéztem előtte a rajtkövet és hát 7 férfi állt ott mellettem, huhhh…. Sejtettük, hogy így lesz de ott realizálódott.

Próbáltam felépíteni az úszásomat, de 100 méteren annyira taktikázni nem lehet, csak menni kell. Ez mondjuk jól ment, az első 50-en elmentem a hullámokkal, próbáltam rájuk felkapaszkodni és sikerült is egy egyéni csúcs ot úsznom.

- Aztán mikor az utolsó 25 jött, és jöttek visszafele, kaptam a nagyobb hullámokat, kétszer benyeltem, de hát erre sajnos számítottam is.

 

 

Elégedetten száltál ki a medencéből?

- Kicsit úgy vagyok vele, hogy ezek a tényezők miatt nem úgy jött ki minden, ahogy kellett volna neki. Viszont megúsztam az időmet sőt, az egész váltó hatalmasat javított és olyan országos csúcsot döntött, amit olyan nevek állítottak fel mint például Hosszú Katinka vagy Szabó Szebasztián. Két másodperccel javítottuk ezt most meg, ráadásul 130 országnak van ugye úszója, mi pedig benn voltunk a legjobb 16-ban, ami hatalmas eredmény.

 

Ez kétségtelen, az egész ország büszke is a teljesítményetekre, Kaposvár pedig még egy picit jobban is a tiédre! Maradtatok még pár napot, mivel töltötted?

- A maradék három napban levezetésképp és mert kell kicsit mozogni kondiztam csak, vízbe nem mentem. Most kell kis mentális pihenő az úszástól, úgyhogy most távol tartom magam a víztől.

Aranyérmet nyert a kaposvári színekben úszó Halmai Petra az országos bajnokságon

Aranyérmet nyert a kaposvári színekben úszó Halmai Petra az országos bajnokságon

Szerdán startolt el Kaposváron a Csík Ferenc Versenyuszodában a Felnőtt Úszó Országos Bajnokság. A mai napon három sportiskolás versenyző volt érdekelt, köztük Halmai Petra is, akinek sikerült beúsznia magát első helyével a tokiói Nyári Olimpiai Játékokra.

Meddig van időd pihenni?

- Nem sok, megyek vissza Amerikába, 17-én kezdődnek az edzések, 19-én a suli. Ugye felvételt nyertem mesterképzésre is, így további egy évet az államokban töltök majd.

Nem lesz sok idő feltöltődni akkor.

- Talán annyira nincs is szükség többre. Az olimpia most hatalmas motivációt adott nekem, motiváltabb vagyok most, mint korábban. A célom a 2024-es párizsi olimpia és ott már szeretnék egyéni számokban is elindulni. Szeretnék maradni a KASI színeiben is, hatalmas támogatást kaptam Kaposvártól, a három hónapos felkészülés, a jó uszoda és még megannyi támogatás, ami segített felépíteni az úszásomat.

 


 

Akkor vannak hosszútávú tervek, jó ezeket hallani! Egyéni számokban marad a 100 méter, vagy más a terv?

- Párizsban már 200 mellen szeretnék indulni, úgy érzem ezen a távon több van bennem mint százon. Másfél éve 6 másodperccel hátrébb voltam mint most, a következő 3 évben további 2-őt kell még javítanom és akkor meglesz. Ezen a távon egyébként nyertem már egyetemi bajnokságokat, és erre is készülünk majd a kinti edzőmmel, és ugyan a kvalifikációt mindig nehéz megúszni, mert a mellúszás most nagyot ugrott, de menni fog!

 

Voltak pozitív visszajelzések az olimpia után?​

- Mostanság mindig megkapom, hogy ezzel igazi példát mutattam most a fiataloknak.

24 évesen kijutni az első olimpiára, ráadásul úgy, hogy hatalmas időket úsztam az elmúlt időszakokban megmutatja a fiataloknak, hogy kitartóan kell küzdeni és akkor semmi sem lehetetlen. Nekem is volt 5-6 évem, olyan időszakom amikor csak lefelé mentem, de nem adtam fel, tovább küzdöttem, és kijutottam az olimpiára.

- Ezt több edző is elismerte és mondta nekem, ez azért hatalmas motiváció. Szeretném, ha egyszer azt mondanák nekem, hogy miattam nem adták fel. Szeretnék példát mutatni másoknak, példát mutatni a fiataloknak.

 

 

Mit üzennél nekik, mi a sportolás szépsége?

- Úgy gondolom, hogy aki sportol, azt szeresse, anélkül nem lehet. Szeresse azt amit csinál. Én például szinte szenvedélybeteg vagyok, hogy végre beugorjak a vízbe. Persze nem azt mondom, hogy reggel 6-kor hideg vízbe ugrani mindig kellemes, de én nagyon szeretem. Szeretek edzésre járni, kihívásokkal szembenézni, izgulni, hogy fog menni, mennyit tudok javítani, fejlődni. Nagyon szeretem amit csinálok, és ugyan vannak mélypontok, de ebből fel kell állni, és csinálni kell.

Ha csak egy dolgot mondhatnál, melyik volt a legjobb élményed Tokióban, persze az úszás után?

- Nagyon örülök, hogy ilyen sok új kapcsolatra tettem szert, rengeteg embert megismerhettem, nem csak magyarokat, külföldieket is. Örülök, hogy sokkal közelebb kerültem a magyar csapattársakhoz, ez hosszútávon nagyon fontos lesz, örülök, hogy mennyi tapasztalatot szereztem, láttam a nagyok hogy csinálják. Ja, és hogy csináltam képet Djokoviccsal!

 

Mi nagyon büszkék vagyunk rád Petra, csak így tovább! Gratulálunk!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: