Egy éves lett a Noszlopy sor üdvöskéje - Megnéztük, mennyit fejlődött a Cafe Noir

2021. 06. 30., szerda, 15:06

Egy éves lett a Noszlopy sor üdvöskéje - Megnéztük, mennyit fejlődött a Cafe Noir

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt nyitott meg a Noszlopy sor egyik legnagyobb egységében a Cafe Noir, amely a kávékon, koktélokon és rendezvényeken kívül akkor egyedüliként a reggelikre is nagy hangsúlyt fektetett. De mi változott, miben fejlődtek és hogy telt náluk a COVID időszak? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ mikor üzletvezetőjüket, Zsanit faggattuk.

Tavaly júniusban azért sok törzsgyökeres kaposvári meglepődött, hogy mekkora változáson ment át az egység.

- Volt is benne néhány hónapnyi kemény munkánk. Már pontosan nem is tudom, de több hónapon át alakítgattuk a helyet, cseréltük a parkettát, festettük a falakat, keresgéltük a bútorokat, megcsináltuk az alsó és felső szintet, a konyhát és a raktárat is. Igen, nagy volt a kontraszt, ráadásul mindezt úgy, hogy szinte mindent időközben találtunk ki, terveztünk meg sőt. Az elején én mindössze egy egyszerűbb kávézóban gondolkodtam reggelivel, nem hittem, hogy ennyire bele fogunk merülni.

Villásreggeli, pizza, koktélok - Új szereplővel bővült a Noszlopy sor, kinyitott a Cafe Noir

Villásreggeli, pizza, koktélok - Új szereplővel bővült a Noszlopy sor, kinyitott a Cafe Noir

Múlt héten nyitott meg a város egyik legfrekventáltabb éjszakai szakaszán, a Noszlopy soron a Cafe Noir, mely alapos felújításon, és rengeteg változáson esett át az előző egységhez képest, amiről saját szemünkkel is meg kellett győződnünk.

Zsani ígéri, a Noir továbbra sem fog visszavenni a lendületből

Mármint mire gondolsz mikor ezt mondod?

- Arra, hogy mekkorává duzzadt a kínálatunk, a reggelin kívül az egész nap kapható ételpalettánk is szinte megduplázódott, vannak süteményeink is, gofri, melegszendvicsek tucatjával, tortilla, pizza tehát felsorolni is nehéz. Mindezt pedig úgy, hogy ami épp beugrott, hogy ez tetszhetne is a vendégeinknek megcsináltuk, és figyeltünk a visszajelzésekre. Ezekből alakítottuk a Noir jelenlegi kínálatát.

 

 

Már az elejétől fogva ez volt a jellemző?

- Természetesen, bár bevallom őszintén nem volt könnyű az indulásunk. Ki kellett alakítanunk a saját vendégkörünket, amiben viszont megvolt az elképzelésünk és ebből nem is engedtünk. Szerencsére azért szépen lassan kialakult egy kulturált kör ami azért nagyban köszönhető a lányoknak is, akik nálunk dolgoznak. A szorgalmuk, a megbízhatóságuk, a vendégekhez való viszonyuk és a hozzáálásuk mind-mind szerepet játszott abban, hogy ma itt tartunk. Nélkülük nem ment volna.

 

A csapat hozáálásának is nagy szerepe van a Noir népszerűségében

És szinte mind a kezdetektől veletek vannak, holott volt közbe egy COVID időszak is. Azt hogy éltétek meg?

- Ahogy mindenki más is, nehezen. Nyáron nyitottunk, novemberben pedig már zárhattuk is be az egységet épp akkor, amikor kezdte kiforrni magát a Noir, és ugye nekünk nincs kiszállításunk, így nem volt sok mozgásterünk.

Itt viszont úgy döntöttünk, hogy mégsem zárunk be teljesen, gondolnunk kellett a lányokra is, ők számítottak ránk, így nem a magunk, hanem az ő érdekeiket kellett nézni.

- Ráadásul olyan szuper csapat alakult itt ki, hogy a városban is nagyon ritkán látni ilyen összefogást, családias légkört a vendéglátóegységeken belül mint ami nálunk van. Ha pedig bezárunk a vírus miatt 7 hónapra szinte biztos, hogy nem tudtuk volna újra összerántani ezt a bandát, és kezdhettünk volna mindent elölről. 

 

 

Sőt, egyedüliként a soron ti nyitva is maradtatok.

- Igen, próbálkoztunk elég sok mindennel, a karácsonyi időszak alatt például forralt borral és forró teával, ami szerencsére elég jól is sült el, mondhatni, még többen megismertek minket mint előtte. Erre legalábbis abból következtetek, hogy a nyitás óta jelentősen megnövekedett a forgalom és rengeteg új törzsvendégünk lett.

 

Az ital/étlap nem csak külalakban, de tartalomban is sokat változott

A sok változást amit említettél, szintén a kényszerszünetet követően hoztátok be?

- Nem teljesen, bár a zárás alatt valamivel több időnk szabadult fel ötletelni, változtatni, fejlődni. Sokáig nem voltam megelégedve például a reggeli műanyag tálalásával, de az egység paraméterei miatt meg volt kötve a kezünk ezzel kapcsolatban. De aztán a szünetben jobban ráálltunk a kérdésre és találtunk egy sokkal elegánsabb megoldást. Folyamatosan fejlődünk, nézzük, mit lehetne másképp, kicsit jobban, dizájnosabban, és nagyon figyelünk a vendégeink visszajelzésére. Jelentősen átalakítottuk az ital- és étlapokat, nem csak a külalakot de a tartalmát is, bővítettük az egész nap kérhető ételkínálatot és a desszerteket is, valamint a reggeliknél is nagyobb lett a választék sőt, már egészen 11 óráig meg lehet nálunk ejteni a nap legfontosabb étkezését.

 

Az emeletük kedd esténként a népszerű Quizzone helyszíne

Az indulásnál szó volt arról is, hogy havonta jelentkeztek majd bulikkal. Ez máig így van?

- Természetesen, de azért ebben is fejlődtünk kicsit. A havonta jelentkező bulikon kívül már más, egyéb rendezvényeknek is a Cafe Noir az otthona. Immár a népszerű vetélkedő a Quizzone is nálunk zajlik, hamarosan tervezünk egy egész hétvégés FIFA bajnokságot, de lesznek élő zenés, akusztikus estjeink is. Közben szépen csendben a sportesemények úgymond "fellegvárává" is váltunk, a Bajnokok Ligáját, az EB-t és remélhetőleg az olimpiát is rengetegen követik nálunk folyamatosan. Ezen kívül egy nagyobb megmozdulást is nálunk tartanak majd július 16-án, rengeteg fellépővel, fényjátékkal és meglepetésekkel, de erről nem az én tisztem lerántani a leplet.

 

 

És mik a tervek a Noirnál a jövőre nézve?

- Ha a közvetlen jövőre vagy kíváncsi szerintem jó nyarunk lesz, az emberek talán még nem annyira mernek külföldre utazni, vagy nem tudták időben elintézni, így marad belföld és a Balaton. Ebből talán Kaposvár és itt a belváros profitálhat, talán többen választják majd éjszakánként is a Noszlopy sort kis kikapcsolódásra. 

- Ha pedig a hosszabb távra vagy kíváncsi nem veszünk vissza a lendületből, folyamatosan újítunk, fejlődünk, ötletelünk, de mindezekből annyi van napról napra, hogy örökké sorolhatnám. Figyelünk a visszajelzésekre, és mellette magunkat is fejlesztjük, javulunk, hogy nálunk a kiszolgálás és a kínálat is mindig a lehető legjobb legyen. Az újdonságokat és akciókat rendre a Facebook és Instagram oldalunkon, valamint új weboldalunkon tesszük közzé, itt érdemes követni minket miattuk.

 

 

Ti voltatok már náluk? 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: