Így küzdöttek a bajnoki bronzért a Diamant lányok - VIDEÓ
Aris Aris

2021. 04. 21., szerda, 14:55

Így küzdöttek a bajnoki bronzért a Diamant lányok - VIDEÓ

Aki idén figyelemmel követte akár nálunk is női röplabdacsapatunk menetelését az pontosan tudja, milyen teljesítményt tettek le az elmúlt esztendő után idén is a Diamant játékosai a nemzetközi és hazai asztalra.

Mindezt pedig élőben követve lehetett volna a legjobban átérezni, azonban idén erre nem volt lehetősége a szurkolóknak. A csajok mögött tehát nem volt ott a hazai közönség segítsége mégis, egészen elképesztő szezont tudhatnak a hátuk mögött. Nem tudjuk elégszer hangsúlyozni eredményeiket, melyek közül mindegyik történelmi nem csak kaposvári, de országos szemszögből is:

 

  • Női Extraliga 4. hely (eddigi legjobb kaposvári eredmény)
  • Magyar Kupa 3. hely (eddigi legjobb kaposvári eredmény)
  • Challenge Kupa legjobb 4 között (első magyar csapatként)

Hihetetlen szezont zártak hát női röplabdásaink, amely meghozhatja a kaposvári közönség étvágyát is a jövőre nézve, ami ha minden jól megy már akár élőben a helyszínen is követhető lesz. Hogy mindez pedig milyen közvetlen közelről, egy kis ízelítőben mutatjuk meg nektek a rendkívül kiélezett, szezon egyik legjobb meccseként elkönyvelt bronzmérkőzés utolsó felvonásának segítségével.

Az eredményeket a városvezetés is elismerte sőt, szerdán felvetették egy esetleges nemzeti röplabdaakadémia létrehozását is Kaposváron. Az állami finanszírozású akadémiák kiváló lehetőséget nyújtanak ahhoz, hogy a jövőben még tovább fejlődhessen a kaposvári röplabdasport is, melynek érdekében egy több pályából álló kaposvári munkacsarnok létrehozásáról is tárgyalt már az önkormányzat illetékesekkel.

Mindezek tükrében mi már tűkön ülve várjuk a következő szezont, reméljük hamarosan egyre több kaposvári is hasonlóképp érez majd.