KÖRBEESSZÜK A VÁROST: La Pergola

2016. 06. 16., Csütörtök, 20:30

KÖRBEESSZÜK A VÁROST: La Pergola

Ebben a rovatunkban arra vállalkozunk, hogy körbeesszük Kaposvár "menüs" helyeit, hogy segítséget tudjunk nyújtani nektek, arra az esetre ha nem otthon ér az ebédidő.

A Le Pergola étterem már többször megfordult az oldalunkon, először szintén "KÖRBESSZÜK.." rovatunkban, csak még más néven ITT, aztán bemutató cikkünkben ITT. Az utóbbinál megígértük nektek, hogy megyünk és teszteljük a konyhát, így hát megtettük!

Magáról a helyről nem is ejtenék szót, mivel, ha személyesen nem is, tőlünk kaphattatok némi betekintést a fent említett írásaink által, ezért in medias res kezdjük is mindjárt a menükínálattal.

A menükínálattal, melyben még most sem bírok felfedezni semmi újvonalas koncepciót, olyan ételeket találunk rajta, mint Carbonara spagetti vagy Aranygaluska.

Remélem nem köveztek meg ezért, de véleményem szerint ennél többet kell mutatnia a város egyik elismerten legjobb éttermének, még ha menüről beszélünk is.

Ha még azt is hozzáteszem, hogy továbbra sincs napi szinten választási lehetőség, el is mondtam mi a gyenge pontja a Pergolás "csumi"-nak. 

Na de most már fellélegezhetnek a Pergola rajongók, ugyanis a továbbiakban nem sok kifogásolnivalót találtam. A napi ajánlat első tétele ebben a formában érkezett:

Nem tudom, hogy az ország többi részén van-e hagyománya a húsleves ilyesfajta tálalási módjának, mindenesetre nekem nagyon bejött látványra és ízre is. De nem csak az én szimpátiámat nyerte el ez a kis csavar, két asztalnál is dícsérték a tésztát, illetve érdeklődtek az összetevői felől, amiből sikerült megtudnom, hogy körülbelül vékony szalagokra vágott palacsintatésztáról van szó. Egyébként a leves forrón érkezett, ízre is tökéletes volt, így behúztam neki egy kövér ötöst.

A főételtől tartottam kicsit, mivel a párolt sertéscomb az én ízlésemnek túl száraz, de a látványa megnyugtatott:

Mikor megízleltem a bő szafttól tocsogó hússzeletet, konstatáltam, hogy a látszat ebben az esetben nem csal, pontosan annyira ízes és szaftos, amilyennek kinéz.

A krumpli jól átsült és a mennyisége is pont optimális keretet adott a húsnak.

A szokásos menü-végi palacsintát sem felejtettem ki, amit egy kávéval egyetemben rendeltem. A feketét csak azért jegyzem nektek külön, mert úgy szervírozták, ahogy az a nagy könyvben írva vagyon, vagy legalábbis ahogy a kávé szakértőnk elmondta nekünk "A nagy kaposvári kávéteszt"-ünk alkalmával:

A nutellás és áfonyás palacsinta variációm az alábbi formában érkezett:

Látjátok, semmi extra nincs a küllemet illetően, az ízek viszont nagyon felemás emléket hagytak bennem. Az áfonyás ugyanis igen gyenge áfonya-utánzat volt, a mogyorókrémes viszont isten volt, nem tudom honnét rendelik a nutellát...

Ez a menü 990 forint volt, ami a hely minőségéhez mérten korrekten van árazva, mindössze az újító szándékot és a választékot hiányoltam. Ha ezek meglennének ugyanezzel a nívóval, a menüs kínálatot tekintve is felállhatna a hely Kaposvár képzeletbeli dobogójára.

További menü tesztjeinkért és egyéb gasztro kalandjainkért IDE kattintsatok!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: