KÖRBEESSZÜK A VÁROST: CBA Cent Grill

2016. 04. 11., hétfő, 15:58

KÖRBEESSZÜK A VÁROST: CBA Cent Grill

Ebben a rovatunkban arra vállalkozunk, hogy körbeesszük Kaposvár "menüs" helyeit, hogy segítséget tudjunk nyújtani nektek, arra az esetre ha nem otthon ér az ebédidő.

Mivel legutóbb a város perifériájára tettünk kirándulást, a füredi Vörös Fogadóba, ez alkalommal egy népszerű belvárosi kajáldát, a Petőfi utcai CBA Cent Grillt vizsgáltuk be. A barátok előzetes beszámolói nagyon eltérőek voltak, volt aki magasztalta a jó árai miatt, mások óva intettek tőle.

Típusát tekintve önkiszolgáló, csakúgy mint az általunk már vizitált Bist Royal Étterem, az árfekvésen kívül azonban más hasonlóság nincs a két hely között. Itt ugyanis nem kapunk semmi extrát a külcsínt illetően, minden a funckionalitást szolgálja, sajnos azt sem jól. 

Fél 1-es érkezésünkkor egy fajta fix menü állt a táblán, emellett számtalan féle főétel és köret közül választhattunk. Rövid tanakodás után Dávid a görög csirkeragu leves - resztelt máj menü kombót választotta, én ugyanezzel a levessel nyitottam, és kapros csirkecombbal folytattam.

A leves egész tartalmasnak nézett ki, de már az első kanál után konstatáltuk, hogy rettenetesen sós (ami nálam még a megbocsátható bűn kategória), de sajnos más baja is volt. A sűrű állag ugyanis nagyon csalókának bizonyult, konkrétan több volt benne a csont, mint a hús, minden harapásnál vigyáznom kellett. Dávid a második kanál után eltolta a tányért és ráment a resztelt májra. (ami még sosem fordult elő a praxisunkban)

 

Előtte - utána...

Itt azért még álljunk meg egy szóra, el kell mondanom, hogy a legszembetűnőbb különbség a nulla dizájn után, hogy műanyag tányérokban és evőeszközökkel tálalják a csumit, ami még nem is lenne baj, ha nem a legócskább fajtát választották volna. 

 

Só és pirospaprika egyben (y)

Az étkészlet "minősége" a főételnél volt a legidegesítőbb, hisz az egyébként jókora adag csirke-rizsem fele az asztalon maradt, a "tányér" alacsony pereme miatt. Az adag méretét sem tudom sajnos pozitívumként feltüntetni, mivel a napi menün kívül mindent dekára adnak. Aztán jött a műanyag gagyizás második gyenge pontja, az evőeszköz. Ezzel sem lett volna problémám, de hadd ne kelljen attól félnem, hogy a rozoga villa mikor törik bele a csirkecombba.

Mivel szép kómotosan ettem a teljesen ízetlen csirkét, nem történt baj, viszont innét üzenem a szakácsnak, hogy legközelebb a felhasznált só mennyiségét érdemes lenne igazságosan elosztani a fogások között!

 

Jó nagy adag, de legalább totál íztelen kapros csirke

Az ebéd egyetlen pozitívuma Dávid resztelt mája volt, ami finomra sikerült, bár mivel az enyémnél jóval kisebb adagot kapott, és a levest sem ette meg, nem sikerült jóllaknia.

 

Az ebéd egyetlen pozitívuma

A napi menü 690 volt, amennyiből ehettek jót Kaposváron ITT, ITT és ITT is. Én a leves + nagy adag kapros csirkéért 1088 ft-ot fizettem, amiből már szintén lehet enni egy igényesebb menüt a Kossuth tér környékén. Körbeesszük pályafutásunk egyik leggyengébb etapja volt ez.

Kíváncsiak vagyunk a Ti véleményetekre is a hellyel kapcsolatban!

 

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: