2015. 10. 06., kedd, 11:17

Körbeesszük a várost: Bist Royal Étterem

Ebben a rovatunkban arra vállalkozunk, hogy körbeesszük Kaposvár "menüs" helyeit, hogy segítséget tudjunk nyújtani nektek, arra az esetre ha nem otthon ér az ebédidő.

 

Eddigi "körbeesszük" tesztalanyaintól eltérőn a Bist Royal nem egy évtizedes múlttal rendelkező hely, és a kiszolgálás módja is máshogy működik náluk. Egyrészt egy teljesen újradizájnolt helyről beszélünk (szeptemberben újult meg, előtte Széchenyi Étterem néven futott), másrészt önkiszolgáló típusú. Nem tudnánk pontosan meghatározni, hogy milyen stílus jegyében történt a megújulás, de mindenesetre színes, fiatalos, laza hangulatú belső teret sikerült összehozni. Itt egyébként tök jó, hogy nem a négy falat, padlót, plafont kell bámulni evés közben, az ablak mellett ülve lehet nézelődni kifele.

 

Vidám belső tér

Elég változatos konyhát visznek, a klasszikus magyar kajákon kívül, az új étlapon szerepel hamburger (ezt külön teszteljük majd) és pizza is. Nem tudtam megszámolni, hogy ebédidőben hány fajta kajából tudtunk volna választani, ezzel el is árultam hogy bőséges volt a kínálat. Az önki rendszer egyébként sokkal gyorsabb kiszolgálást tesz lehetőve, mint a hagyományos ülj le aztán majd visszük módi, úgyhogy nekünk bejött. Konkrét napi menü 4 féle volt:

Napi menük

Most nem túlzok, a sárgaborsó krémleves a legjobb első fogás volt, amit eddigi menütesztjeinken próbáltunk, mellette még egy eheti Trattoriás szarvasgulyás levest tudnék kiemelni. Jó sűrű volt, kellemesen pikáns, mindegyikünk be tudott volna tolni belőle még egy tányérral. 

 

Atom jó sárgaborsó krémleves

Dávidunk rakott kelkáposztát rendelt, ami épp optimális adagban érkezett, és a következő megjegyzést fűzte hozzá: "otthoni íze van"(és náluk anyu állítólag nagyon tud főzni). 

 

 

Én a párizsi szeletet választottam, amit az alább látható, (viccesen mondva) "kortárs" módon készítettek. Semmi negatívumot nem tudok elmondani róla, korrekt adag, korrekt minőség.

 

Kortárs párizsi szelet

 

Szandinak a tökfőzelékes kombó jutott volna, de helyette májjal töltött sertésszeletet kért galuskával és egy fél adag paradicsomlevessel. Ő is házias ízeket vélt felfedezni, így teljesen meg volt elégedve ezzel az összeállítással.

 

Májjal töltött sertésszelet + paradicsomleves

Összességében tehát minden szempontból szerettük az új Bist Royal-t, az ár-érték aránnyal együtt.

Bátran ajánljuk!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: