2026. 11. 03., Kedd, 08:04

Rajnai László lett a Kaposvári Tankerületi Központ új vezetője

A Munkácsy Mihály Gimnázium angoltanára lett a központ új vezetője.

Csaknem az összes tankerületi központ élére új vezetőt neveztek ki, erről számolt be hétfő este Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. Közlése szerint augusztusban írtak ki pályázatot mind a 60 tankerületi igazgatói posztra, és 55 esetben meg is választották az új vezetőket, öt helyen viszont új pályázatot írnak ki.

Lannert Judit közlése szerint azért cserélték le szinte az összes tankerületi vezetőt, mert a minisztérium országos szemléletváltást akar. A céljuk, hogy

a korábbi politikai szempontok helyett a szakmaiság, az intézményi autonómia és az iskolákkal, pedagógusokkal való partnerség kerüljön előtérbe.

A Kaposvári Tankerületi Központ új vezetője Rajnai László lett

A Munkácsy Mihály Gimnázium pedagógusának kinevezéséről Lőrincz Viktória, Kaposvár országgyűlési képviselője számolt be a Facebook-oldalán.

Mint írta: „a rendszerváltás valódi értelme nem az, hogy új emberek kerülnek régi székekbe, hanem az, hogy végre más értékek mentén működnek az intézmények. Az oktatásban különösen nagy szükség van erre: szakmaiságra, nyitottságra, átláthatóságra, partnerségre és a pedagógusok hangjának meghallására.”

Rajnai László 1997 óta dolgozik pedagógusként, jelenleg a Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium angolnyelv-tanára és mesterpedagógusa. Közoktatási vezetői végzettséggel is rendelkezik, emellett mentálhigiénés szakember és fejlesztő biblioterapeuta, 2024 óta pedig az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Neveléstudományi Doktori Iskolájának PhD-hallgatója.

Rajnai László Sinka Szilviát váltja a poszton, aki 2023 decembere óta vezette a Kaposvári Tankerületi Központot.

A tankerületi központok új vezetőinek megbízatása öt évre szól, és november 5-én lép életbe.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: