2015. 12. 15., kedd, 13:43

Itt az új Harry Potter első előzetese!

Nagyon úgy tűnik, hogy a filmrajongók számára egész december hónap egyenlő a karácsonnyal, hiszen a nagy filmstúdiók trailerek hadával készültek erre az időszakra.

A 2016-os év filmek szempontjából maga lesz a kánaán, hiszen azon kívül, hogy érkezik egy maroknyi szuperhős mozi, összecsapnak ismét a mutánsok, és folytatják Földünk ostromát az idegenek, egy újabb drágakövet faragnak ki a következő esztendőre. Ez a drágakő pedig nem is akármilyen drága, hiszen a filmtörténet legnagyobbat kaszáló sorozatának, a Harry Potternek lesz a folytatása (vagy inkább kiegészítése ha úgy tetszik), a 2016 novemberében megjelenő ‎Legendás Állatok és Megfigyelésük! A figyelmes Harry Potter fanok jól tudják, hogy ez a film azon könyv alapján készült, amelyet Harry még a Roxfort falai között forgatott a kezében és amelyet J.K. Rowling nemrég papírra vetett. Az igencsak hosszas névre keresztelt film, a könyvből adaptált sztorival fog előrukkolni, amely során Göthe Salamander kalandos életét követhetjük nyomon, akit a Golden Globe és Oscar díjas színész, Eddie Redmayne fog megformálni.

A David Yates által rendezett film első előzeteséből túl sok nem derül ki, talán csak annyi, hogy a korábbi filmekhez hasonló hangulatot ismét sikerült nagyon eltalálni, így jövőre, ha csupán néhány órácskára is, de ismét a J.K. Rowling által megálmodott világba csöppenhetünk!

 

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: