2015. 12. 11., péntek, 18:10

Itt egy újabb X!

Végre valahára megérkezett a régóta várt előzetes, amely a május 27-én a mozikba kerülő X-Men: Apokalipszis-t hivatott megmutatni kicsit a rajongóknak.

Bryan Singer filmje már a negyedik ebben a szériában, összeségében pedig a kilencedik X-Men film lesz, a szereplőgárda maradt, úgyhogy újra csorgathatjuk a nyálunkat Jennifer Lawrence-re, a fémet uraló úr szerepét ismét Michael Fassbender kapta, míg maga X-prof Evan Peters lesz. A trailerből végre megtudhatjuk, mennyire is lesz erős a fő-fő mutáns, akit egykor istenként tiszteltek, hiszen ő volt Ré, Jahve, az Úr meg minden egyben. Apokalipszis most valahogy megint előkerült, viszont nem tetszik neki az új világ amiben felébredt, ezért igen komoly akcióba kezd négy lovasával, hogy porig rombolja világunkat, és egy sajátot hozzon létre a hamuból. Mekkora parádé csak azért mert bal lábbal kelt fel...

Azt, hogy ez az X-Meneknek nem fog tetszeni borítékolható volt, azonban az, hogy miként fogják megállítani minden mutáns ősét, a valaha élt legerősebb egyedet, május 27-én derül majd ki. És bár nem akarom lelőni a poént, viszont a trailer utolsó jeleneténél tuti, hogy mindenki a hajához kap majd!

 

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: