Marek Marek

2021. 10. 11., hétfő, 09:21

2001 óta játszotta a vakot az olasz mami, a rendőrök buktatták le - VIDEÓ

Húsz éven keresztül tettette magát vaknak egy olasz nő, amivel több mint 70 millió forintnyi rokkantnyugdíjat vett fel, megtévesztve a hatóságokat. A rendőrség hónapokon keresztül figyelte és kamerázta, hogy lebuktassa.

200 ezer eurót kell visszafizetnie annak a 74 éves nőnek, akit hónapok óta figyelnek meg a catanzarói rendőrök, hogy lebuktassák, és rábizonyítsák a hatóságok megtévesztését. Az asszony két évtizeddel ezelőtt ismertette el a vakságát, amivel azóta durván ezer euró nyugdíjat vett fel a társadalombiztosítástól. Teljes vakságáról orvosi szakvéleményt is kapott.

A valóságban azonban a nő látóként élt a hétköznapokban. A rendőrségi közlemény szerint erről a hatóságok egy szomszédsági vita után szereztek először tudomást, majd az ügy súlyához képest meglehetősen nagy energiákat fektettek abba, hogy az álvakságot leleplezzék. Az asszonyról tudomása nélkül egy sor különböző helyzetben készítettek videófelvételeket: gond nélkül sétál egyedül, bot és más segítség nélkül a városban, körülnéz a kereszteződéseknél, a boltokban válogat az áruk között.

A néni nem volt túl elővigyázatos, amikor panaszt tett a rendőrségen, a rendőrök szeme láttára írta alá önállóan az aktákat

Az asszonynak a jogtalanul felvett nyugdíjösszeget az ügyészség döntése szerint most egyben kell visszafizetnie, az összeg 200 ezer euróra rúg.