Generációk nőttek fel a jellegzetes bonyhádi piros lábasok, bögrék és fazekak mellett, most azonban úgy tűnik, véget ér egy több mint 115 éves magyar ipartörténeti fejezet. Felszámolás alá került az EMA-LION Bonyhádi Zománcáru Kft., Magyarország utolsó hagyományos zománcedénygyára. A baj akkora, hogy a dolgozók egy része már a fizetését sem kapta meg.
Van, akinek a nagymama vasárnapi ebédje jut róla eszébe, másnak talán még ma is ott lapul néhány darab a konyhaszekrényben vagy a kamrában. A bonyhádi zománcedények évtizedeken keresztül a magyar háztartások szinte elmaradhatatlan kellékei voltak.
A piros lábasok, zománcos bögrék, fazekak és zsírosbödönök mögött azonban most egy korszak zárulhat le. Az EMA-LION Bonyhádi Zománcáru Kft. pénzügyi helyzete kritikussá vált, a céget felszámolás alá helyezték, az üzem működése pedig várhatóan végleg megszűnik.
A helyzet a dolgozókat is súlyosan érinti: a mintegy 150 munkavállalót foglalkoztató üzemben egyesek már a munkabérüket sem kapták meg.
Több mint 115 éve kezdődött minden
A bonyhádi zománcgyár története egészen 1909-ig nyúlik vissza. Perczel Béla földbirtokos és vállalkozó ekkor alapította meg a Magyar Zománczmű és Fémárugyárat egy korábban csődbe ment villanytelep helyén.
Érdekesség, hogy kezdetben még nem a később ikonikussá váló lábasok és fazekak jelentették a fő profilt. Az üzemben többek között dominókat és különböző játékokat is gyártottak, majd fokozatosan egyre nagyobb szerepet kapott a zománcozás.
Annyira őrizték a zománc titkát, hogy még a tulajdonos sem ismerte
A zománcozás komoly szakértelmet igényelt, ezért a gyárba cseh és osztrák területekről érkeztek tapasztalt mesterek. Tudásukat azonban nem szívesen osztották meg másokkal.
A korabeli történetek szerint még az épülő égetőkemencéket is deszkapalánkkal vették körül, nehogy valaki elleshesse a technológiát.
A zománc összetétele pedig valóságos ipari titoknak számított: receptjét olyan szigorúan őrizték, hogy állítólag még maguk a gyártulajdonosok sem ismerték pontosan, miből áll.
„Kihajolni veszélyes!” – ez is Bonyhádon készült
Mielőtt a zománcedények meghódították volna a magyar konyhákat, a bonyhádi gyár elsősorban zománctábláiról vált ismertté.
Tömegével készültek itt feliratok és reklámtáblák. Bonyhádról kerültek ki többek között a vonatok jól ismert „Kihajolni veszélyes!” táblái, valamint a legendás „Tiszta udvar, rendes ház” feliratok is.
A gyár olyan ismert márkáknak is készített reklámzománcokat, mint a Dreher, a Julius Meinl vagy a Franck kávé.
A termékek pedig messze túljutottak Magyarország határain. Az egyik legnagyobb megrendelés az akkori Konstantinápolyból, a mai Isztambulból érkezett: mintegy százezer utcanév- és házszámtáblát gyártottak a város számára. Bécs utcáira pedig gót betűs utcanévtáblák készültek Bonyhádon.
Aztán jöttek a legendás piros lábasok
Idővel a háztartási eszközök vették át a főszerepet. Lábasok, fazekak, bögrék, vödrök, tepsik, kancsók, tésztaszűrők és zsírosbödönök százezrei kerültek ki a gyárból.
A legismertebbek kétségtelenül a jellegzetes piros zománcos edények lettek, amelyek közül sok még évtizedekkel később is használatban van.
Népszerűségük nemcsak a nosztalgiának köszönhető. A megfelelően elkészített zománc tartós, könnyen tisztítható és ellenálló, miközben nem változtatja meg az ételek ízét. Bonyhádon ráadásul szinte minden elképzelhető méret készült: az apró bögréktől egészen a több tíz literes fazekakig.
Államosítás, Lampart, majd EMA-LION
A több mint egy évszázados történet során a gyár számos átalakuláson ment keresztül.
1948-ban államosították, később a Zománcipari Művek, majd a Lampart részeként működött. 1993-tól EMA-LION Bonyhádi Zománcáru Kft. néven folytatta a termelést.
A bonyhádi zománcáru és a bonyhádi zománcedény időközben nemzeti értékké is vált, a gyár pedig utolsóként őrizte Magyarországon a hagyományos zománcedénygyártást.
Most valóban véget érhet egy korszak
A több mint 115 éves történet most a végéhez érhet. A vállalat felszámolás alá került, a következő időszakban pedig a kijelölt felszámoló feladata lesz többek között a munkaviszonyok rendezése és az elmaradt járandóságok kezelése.
A szakszervezet azon dolgozik, hogy a mintegy 150 érintett munkavállaló a lehető legjobb feltételekkel távozhasson. Bonyhád önkormányzata szintén segítséget ígért, és közvetíteni próbál a környékbeli munkáltatók, valamint az állásukat elveszítő dolgozók között.
Ha pedig a gyár kapui valóban végleg bezárnak, nem csupán egy újabb magyar üzem tűnik el.
