2026. 05. 22., Péntek, 06:57

Sulyok Tamás közzétette a kegyelmi ügy iratait, lehalt a Sándor-palota oldala a nagy érdeklődés miatt

A Sándor-palota honlapján közzétették a K. Endre kegyelmi ügyéhez kapcsolódó hivatalos dokumentumokat. Az ügy korábban komoly politikai következményekkel járt: Novák Katalin volt köztársasági elnök és Varga Judit akkori igazságügyi miniszter is távozott posztjáról.

Az előzményekhez tartozik, hogy a kormány birtokában lévő iratok egy részét Magyar Péter hozta nyilvánosságra, majd felszólította Sulyok Tamás köztársasági elnököt, hogy a Sándor-palotánál lévő dokumentumokat is tegyék elérhetővé. A köztársasági elnöki hivatal pénteken közzé is tette a birtokában lévő iratokat.

Korábban ismertté vált, hogy a KEH/2787-6/2023 ügyiratszámú kegyelmi döntés dokumentációjában szerepelt: az illetékes főosztály nem támogatta K. Endre kegyelmi kérelmét.

A rendelkezésre álló információk szerint Varga Judit több alkalommal is elutasító álláspontot képviselt, Novák Katalin azonban végül a javaslat ellenére kegyelmet adott

A Sándor-palota honlapján megjelent dokumentumlista péntek reggel még elérhető volt, a feltöltött iratok azonban nem nyíltak meg megfelelően. Nem sokkal később már maga a dokumentumokat tartalmazó oldal is akadozott, vélhetően a jelentős érdeklődés miatt.

Nyilvánosságra hozták a kegyelmi ügy dokumentumait

Nyilvánosságra hozták a kegyelmi ügy dokumentumait

Magyar Péter arra utasította a köztársasági elnököt, hogy ma, a munkanap végéig ő is hozza nyilvánosságra a másik dossziét, ami szerinte a Sándor-palotában van.

A közzétételhez kapcsolódó közleményben a Sándor-palota azt írta: a köztársasági elnök kezdettől támogatja a „kegyelmi ügyként” ismertté vált döntés kivizsgálását. A hivatal szerint Sulyok Tamás kész együttműködni annak érdekében, hogy a közvélemény valós képet kaphasson az ügyről.

A közleményben ugyanakkor azt is jelezték, hogy a Sándor-palota sajnálattal vette tudomásul: álláspontjuk szerint a kormány nem működött együtt az iratok szakszerű, közigazgatási gyakorlatnak megfelelő átvételében. A hivatal ezért a fokozott közérdeklődésre tekintettel úgy döntött, nem teszi a dokumentumok megismerhetőségét a kormányzati együttműködéstől függővé, hanem saját honlapján teszi közzé a nála lévő hivatalos iratokat.

A Sándor-palota közleménye szerint a köztársasági elnök elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormányzat és más hatalmi ágak közötti kommunikáció a közösségi médiába és a sajtó nyilvánosságába helyeződött át.

Az ügy iratainak nyilvánosságra hozatala újabb fejezetet nyithat a nagy közfelháborodást kiváltó kegyelmi döntés feltárásában. A dokumentumok elérhetősége ugyanakkor a közzététel után technikai problémákba ütközött, így egyelőre kérdéses, hogy a teljes iratanyag mikor lesz zavartalanul megismerhető a nyilvánosság számára.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: