2026. 03. 19., Csütörtök, 09:52

A Magyar Kupa döntőért játszanak pénteken a kaposvári lányok

Március 20-21. között rendezik meg a budapesti Dr. Koltai Jenő Sportközpontban a MOL Magyar Kupa Négyes Döntőjét, melyen ahogy már az elmúlt években megszokhattuk, a KHG KNRC csapata is érdekelt.

A kaposvári lányok pénteken az MBH Békéscsaba csapatával találkoznak 17 órától az elődöntőben, melyet az M4 Sport élőben közvetít majd. A győztes csapat a szombati döntőben találja magát, míg a vesztes fél a bronzért csatázik másnap. A két napos torna egy teljesen új lebonyolítási forma, a csapatok számára így új, hogy két nap alatt két mérkőzést kell lejátszaniuk egy ilyen fontos sorozatban.

A Békéscsabával kétszer találkozott a kaposvári alakulat, idegenben 3-2-re kikaptak, itthon viszont az év egyik legjobb meccsén, 0-2-ről fordítva tudtak nyerni 3-2-re. Előre így nem nagyon lehet megtippelni, mi lesz a végkimenetel, bár a KHG KNRC azóta szépen gyűjtötte a skalpokat, hiszen elődöntőig jutottak a nemzetközi porondon is, ráadásul a héten sikeresen bejutottak a TippmixPro Extraliga döntőjébe is, 3-szor 3-0-ra győzték le a rivális UTE csapatát.

Megrángatták a tigrisek bajszát, két szettet hozott a KHG KNRC az olaszok ellen - GALÉRIA

Megrángatták a tigrisek bajszát, két szettet hozott a KHG KNRC az olaszok ellen - GALÉRIA

Igazi európai röplabdaélményben lehetett része annak, aki szerdán kilátogatott a Kaposvár Arénába. Egyetlen állva maradt magyar gárdaként csak Kaposvár női röplabdacsapata érdekelt még európai fronton, akik az olasz Megabox Vallefogliát fogadták hazai pályán. A világ- és Európa bajnok, olimpiai és k

Van tehát bizakodásra ok, de ezen a hétvégén tényleg minden megtörténhet. A másik ágon a tavalyi győztes Vasas Óbuda a FATUM Nyíregyházával mérkőzik meg a döntőért. A döntőre még korlátozott számban elérhetőek jegyek EZEN az oldalon. Az M4 Sport élőben közvetíti majd a négyes döntő összes mérkőzését!

 

Gyerünk csajok! Hajrá Kaposvár!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: