2025. 07. 28., Hétfő, 14:28

Kaposvári lány az Ifjúsági Olimpián - A KNRC tehetsége az olimpiai élményeiről mesélt

Július 20. és 26. között rendezték meg a XVIII. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált Észak-Macedóniában, ahol Magyarországot 151 fiatal sportoló képviselte, köztük egy kaposvári lánnyal, a mindössze 16 éves Borhi Lucával!

A kaposvári röplabdázásban kissé jártas olvasóink minden bizonnyal találkoztak már Luca nevével. A KASI-ban nevelkedett röplabdázó tavaly azzal került a címlapunkra, hogy 16 évesen bekerült a KNRC csapatába, így már a profik között mutathatta meg tudását. Luca az Extraligában, a Bajnokok Ligáját is megjárt ellenfelekkel nézhetett farkasszemet, de nemzetközi porondon is viselhette a kaposvári mezt, például a CEV Kupában a Tenerife La Laguna csapata ellen.

Luca így nemcsak a felnőttek és profik között, de nemzetközi porondon is gyűjthette a tapasztalatot, és aki azt hinné, hogy csak mellékszereplője volt a bajnoki bronzérmes, és Magyar Kupa ezüstérmes KNRC-nek nagyon téved.

Luca tagja volt annak a kezdőcsapatnak, melyet Vincent Lacombe vezetőedző márciusban pályára küldött a BL-ben serénykedő, két éve és 64 mérkőzés óta veretlen Vasas Óbuda ellen, akiket az év legjobb mérkőzésén győzött le a Kaposvár 3-2 arányban. Luca volt aki az első pontot szerezte, és még jó párszor meglepte az ország legjobb csapatát.

Két éve tartó veretlenséget szakított meg a KNRC - GALÉRIA

Két éve tartó veretlenséget szakított meg a KNRC - GALÉRIA

64 mérkőzés és több, mint két éve nem talált magyar legyőzőre a magyar bajnok és kupagyőztes Vasas Óbuda csapata, mielőtt pénteken a Kaposvár Arénába érkezett, hogy a bajokság elődöntőjének második mérkőzését vívja meg a KNRC csapata ellen. Bár az előjelek sem a hazaiaknak kedveztek, hiszen két légp

A szezont aztán ismét a legjobbak közt zárta a Kaposvár, történelmi Magyar Kupa döntő, és a tavalyi ezüst után bajnoki bronzérem a zsákban. És itt érkezünk meg az Ifjúsági Olimpiához - Luca teljesítményére az utánpótlás válogatottnál is felfigyeltek, így meghívót kapott a magyar keretbe, utazhatott is Észak-Macedóniába.

A magyar lányok első meccsükön 3-1-re verték a lengyeleket, majd 3-0-ra a horvátokat és a németeket is. Az elődöntőben a későbbi bajnok törököktől már kikaptak, a bronzmérkőzésen pedig nem volt velük a szerencse, egy betegség is közbeszólt, így a lengyelek revansot vehettek, 3-2 arányban legyőzték a lányokat. 

A negyedik hely így is nagyon szép eredmény, a nemzetközi rutin ilyen fiatalon pedig minden játékos számára aranyat ér! Luca is csupa pozitív emlékkel érkezett haza, hogy egy kis pihenés után megkezdje majd a felkészülést a KHG KNRC csapatával.

- Nagyon különleges élmény volt számomra az Ifjúsági Olimpia - mesélte nekünk Luca. Nagyon hálás vagyok, hogy egy ilyen lehetőségben volt részem, nagyszerű volt ilyen kitűnő csapatok és ellenfelek ellen játszani, és legfőképp megmutatni, hogy mi magyarok is vagyunk olyan szinten, mint a többiek! Elmondhatatlanul jó érzés volt ilyen magas színvonalú mérkőzéseket játszani, rengeteget tanultam belőle.

- Szerintem nagyon büszkék lehetünk magunkra, hetedikként kerültünk be az olimpiára és végül a negyedik helyen végeztünk, ami egy kis szerencsével akár bronzérem is lehetett volna.

Persze kicsit csalódott voltam, hogy nem sikerült döntőbe jutni, aztán a bronzmeccs se úgy sikerült, ahogy szerettük volna, de így is megmutattuk, hogy fel tudjuk venni a versenyt a legjobbakkal, és már ez számunkra egy hatalmas sikerélmény!

- Számomra nagyon sok mindent adott ez a verseny, de legfőképp az önbizalmamon segített. A plusz tapasztalat is jól jön majd, és szerintem fejben is erősebb lettem az elmúlt hetekben. Az már csak hab a tortán, hogy sok új barátot szereztem külföldi országokból is. Most szeretnék egy kicsit pihenni a következő hetekben és minél több időt a családommal, barátaimmal tölteni, hogy feltöltődhessek.

Ezt követően viszont teljes erőbedobással jön a felkészülés a KNRC-vel. Nagyon várom már az új szezont és szeretném, ha az ottani munkámban is meglátszana az, amit az EYOF-on tanultam!

Ezúton is gratulálunk Lucának, legyen még sok-sok hasonló sikerben részed! 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: