A Vas vármegyei férfi fonyódi pénzautomatákból akart készpénzt ellopni, de próbálkozásai nem jártak sikerrel.
A terhelt 2024 áprilisában elhatározta, hogy megélhetési problémáját bűncselekmények elkövetésével orvosolja.
Egy kölcsönautóval a Balaton felé indult, ahol Balatonfenyvesen egy közterületen parkoló járműről levette a rendszámtáblát és az autó azonosításának meghiúsítása céljából az általa használt kocsira szerelte.
A kocsival az éjjeli órákban Fonyódra hajtott és a központban lévő egyik ATM készüléket a magával vitt fúróval hosszasan próbálta feltörni. A férfi végül a több, mint 10 millió forint összegű készpénzt tartalmazó készülék kinyitásával felhagyott.
Ezt követően még egy önkiszolgáló autómosó pénzváltó automatájánál próbálkozott, azonban ez a készülék is kifogott rajta, ellenben a riasztót sikerült beindítania.
Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a letartóztatásban lévő vádlottal szemben börtönbüntetés, közügyektől eltiltás és járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta.