2024. 04. 17., Szerda, 14:28

Története során először szerzett ezüstérmet a KNRC a női élvonalban!

Szerdán késő délután lejátszotta az élvonal döntőjének harmadik mérkőzését is a KNRC.

Megvédte címét, így a Magyar Kupa után az Extraligában is aranyérmet szerzett a Vasas Óbuda. A fővárosiak ellenfele nagy meglepetésre a döntőben a Kaposvár volt, akik történetük során először szereztek érmet az élvonalban. A kaposvári lányok hihetetlen szezonon vannak túl, a Magyar Kupában bronzérmet szereztek a Nyíregyháza csapatát 3-0 arányban legyőzve, a bajnoki döntőbe pedig a Balatonfüreden és a Békéscsabán vezetett az út, mindkét együttest 3-0 arányban búcsúztatták.

Parádés mérkőzést hozott a bajnoki döntő a Kaposvár Arénában - GALÉRIA

Parádés mérkőzést hozott a bajnoki döntő a Kaposvár Arénában - GALÉRIA

Nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy a címvédő és kupagyőztes Vasas Óbuda Kaposváron elszenvedje első vereségét a szezonban. A KNRC hihetetlen erőt mutatott, 0-2-ről tudtak felállni a bajnoki döntőben és ugyan egyenlíteni sikerült, az ötödik, döntő szettet végül nem tudták behúzni (12-15), így a bravú

A döntőben a címvédő és a Bajnokok Ligájában is szereplő Vasas Óbuda már túl nagy falatnak bizonyult, de a lányoknak semmi szégyenkeznivalójuk nincs, hihetetlen szezonon vannak túl, mi pedig büszkék vagyunk, hogy a médiatámogatóik között szerepelhetünk!

Gratulálunk csajok!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: