2023. 05. 10., Szerda, 09:27

Megöllek, szétverem a fejed! Félelmében irodájába zárkózott a somogyi lakásotthon vezetője fiatal gondozottja elől

Csak egy újabb eset a somogyi lakásotthonokban történő folyamatos botrányok sorában.

A felügyelőt és egy lány társát is bántalmazta egy fiatalkorú a Somogy megyei gyermekotthonban

A felügyelőt és egy lány társát is bántalmazta egy fiatalkorú a Somogy megyei gyermekotthonban

A Kaposvári Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a fiatalkorú fiúval szemben, aki az egyik Somogy vármegyei gyermekotthonban a gyermekfelügyelő és egy nevelt lány sérelmére követett el bűncselekményt.

A fiút számonkérte a lakásotthon vezetője, mert máshová ment gondozási helyéről, mint amit megbeszéltek. A fiú ettől azonban dühös lett, és indulatosan azzal fenyegette meg nevelőjét, hogy szét fogja verni a fejét.

Szexuálisan zaklatta társait a 15 éves fiú két Somogy megyei gyermekotthonban is

A terhelt fellépése miatt a sértett megijedt, és tartva a vádlott további agresszív megnyilvánulásától, irodájába sietett, majd annak ajtaját is bezárta.

Kis idő múlva a fiú megjelent a nevelői szoba előtt, ahol továbbra is kiabált, megöléssel fenyegette a nevelőt és a kilincset rángatta. Mivel a vádlott az ajtót nem tudta kinyitni, ezért dühében ököllel rá ütött, ami az ütés erejétől egy kis részen beszakadt

A fiú agresszív viselkedése miatt a nevelő körülbelül 30 percen keresztül nem mert kijönni az irodából, ezáltal feladatai elvégzésében is akadályozva volt. A Kaposvári Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a fiúval szemben.

Az ügyészség a Marcali Járásbíróságra benyújtott vádiratában a vádlottal szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: