2023. 02. 09., Csütörtök, 10:59

Kormányinfó: Távoznak a miniszeterek az egyetemi kuratóriumokból

A csütörtök délelőtti kormányinfón Gulyás Gergely bejelentette, hogy lemondtak a miniszterek – Varga Judit, Lantos Csaba, Varga Mihály, Lázár János, Nagy István, Szijjártó Péter és Navracsics Tibor – az egyetemi kuratóriumokban betöltött tagságukról.

Közölte továbbá, hogy minden kormányzati tisztviselőnek így kell eljárnia, ez vonatkozik az államtitkárokra, a miniszteri biztosokra és a kormánybiztosokra is, a döntést február 15-ig kell meghozniuk arról, hogy a kuratóriumi tagságot, vagy a kormánytisztséget tartják meg. A miniszter újságírói kérdésre elmondta: azt nem tudják, hogy polgármesterek maradhatnak-e a kuratóriumokban, egyszerűbb lenne úgy tárgyalni, ha a Bizottság elmondaná, hogy mit szeretne, de az eddig elhangzottakból nem következett, hogy városvezetők ne lehetnének tagok.

21 magyar egyetemet zártak ki az Erasmusból, a kaposvári hallgatók sem vehetnek részt a programban

21 magyar egyetemet zártak ki az Erasmusból, a kaposvári hallgatók sem vehetnek részt a programban

December 15-én az EU kizárta az alapítványi irányítású egyetemeket az Erasmus+ csereprogramból, így 21 magyarországi egyetem esett el a lehetőségtől, köztük a MATE Kaposvári Campusa is.
Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: