2022. 09. 27., kedd, 09:23

Vádat emelt a bíróság az újszülött csecsemőjét egy fonyódi buszmegállóban kitevő nővel szemben

Mindössze egy takaróba és törülközőbe csavarva hagyta magára újszülött csecsemőjét egy nő Fonyódon 2021 októberében. Az egész országot sokkoló, embertelen bűncselekménnyel kapcsolatban most emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség.

Az életvitelszerűen Ausztriában élő nő laza párkapcsolatot tartott fenn egy idősebb férfival, akitől 2021 tavaszán teherbe esett. A nő igyekezett nem tudomást venni a terhességről, orvosnál nem járt és senkinek sem említette azt.

A nő 2021 októberében egyedül tartózkodott párja házában, amikor megindult a szülés, melynek során egy egészséges kislánynak adott életet. Az anya ezután megmosdatta és két textíliába takarta a csecsemőt, majd autóval Fonyódra indult, ahol a délutáni órákban egy félreeső helyen lévő buszmegállóban kitette az újszülöttet

A külső hőmérséklet ekkor 8,3 C fok volt, illetőleg a vasárnap délutáni időpontra tekintettel a buszmegállóban és annak közelében senki sem tartózkodott, ezért a nő alappal számolhatott azzal, hogy a baba halála a kihűlés, vagy az ellátatlanság miatt rövid időn belül bekövetkezik.

 

Ebben az elhagyatott buszmegállóban hagyta újszülött csecsemőjét, miközben alig 8 fokot mutatott a hőmérő

A puszta véletlennek volt köszönhető, hogy végül a csecsemőt kutyát sétáltató helyi lakosok megtalálták, és értesítették a mentőket

Az újszülöttnek végül nem esett baja, míg a nőt az eset után néhány napon belül azonosították és elfogták a somogyi rendőrök.

A Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratban fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására, valamint a nő felügyeleti jogának megszüntetésére tettek indítványt.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: