2022. 04. 19., Kedd, 10:12

Megkezdődtek az útfelújítások a belvárosban, ezeken a szakaszokon figyeljetek

Mint azt már korábban megpedzegettük, a tavasz beköszöntével sorra kaptak jelöléseket városszerte a kátyúk, melyeknek javításához kedd reggel neki is láttak a szakemberek.

A Kaposvári Városüzemeltetés közleményéből pedig az is kiderül, hogy várhatóan meddig tartanak a munkálatok, és ezek miatt mely szakaszokon kell számítani útlezárásokra:

Április 19-én és 20-án útfelmarás és aszfaltozási munkálatokra számíthatnak az autósok az Áchim András utca OMV kút kereszteződésében, ahol a forgalomirányító lámpa is ki lesz kapcsolva. További felújításokra számíthatnak még az Áchim András utca Corso körforgalomban, a Dózsa György utcában és a vásártéri úton.

 

Az érintett szakaszokon egyébként már tavaly is végeztek felújítási munkálatokat bár akkor nagyobb volt a káosz az idő rövidsége miatt:

A Vásártéri után felmarták az Áchim András utcát is

A Vásártéri után felmarták az Áchim András utcát is

Pénteken számoltunk be róla, hogy meglepő gyorsasággal felmarták a Vásártéri út egy részét, így óvatosan kell közlekedni a környéken. Mára a munkagépek már az Áchim András utcánál tartanak.

Reméljük idén minden rendben halad majd.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: