2022. 03. 27., Vasárnap, 16:25

Parádé az Arénában! Az ország legjobb négy csapata közt Kaposvár!

Parádés mérkőzésen végül sikerült hazai pályán is legyűrni a FATUM Nyíregyháza csapatát a rájátszás negyedik mérkőzésén a Diamantnak, ezzel 3-1-es összesítéssel bekerülve a 2021/22-es kiírás legjobb 4 csapata közé.

Pedig nem kezdte jól a meccset a hazai csapat, a Nyíregyháza élesebben játszott, szépen termelték is a pontokat. Ám a végjátékra összeszedte magát a Diamant, és egy hosszúra nyúlt, 60 pontos szett végén nálunk volt az első (31:29, 1-0).

A második szettben túl nagy előnyt adtunk ellenfelünknek, amit a végén mutatott váratlan feltámadás már nem tudott megmenteni (22:25, 1-1). Ezt követően végre magunkhoz ragadtuk az irányítást és végig vezetve behúztuk a második szettet is, mindössze egyetlen játszmára voltunk az éremcsatától (25:18, 2-1).

Ezt követően ellentmondást nem tűrő játékkal rukkolt elő csapatunk, romboltunk a pályán, parádés labdamenetekkel szereztük meg a harmadik szettet is, ezzel teljesen megérdemelten jutva a legjobb négy közé (25:8, 3-1). A párharc végeredménye így 3-1 a Kaposvár javára, kitettek magukért a lányok, jöhet a következő.

A párharc végeredménye: 1. MCM-Diamant Kaposvár – Fatum-Nyíregyháza 3:1

Videó, galéria ITT!

GRATULA CSAJOK!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: