2021. 10. 14., csütörtök, 09:38

Örökre eltiltották a vezetéstől a kaposvári pénzhamisító ámokfutót

A 38 éves kaposvári férfi egy rendőri igazoltatás elől menekülve veszélyeztetett több autóst és gyalogost Kaposváron, ráadásul nem először rendezett ámokfutást a városban.

A korábbi börtönbüntetéséből az előző évben szabadult, és a vezetéstől eltiltott vádlott 2020 februárjában bekábítószerezve vezetett Kaposváron, az Észak-nyugati városrészben, amikor a rendőrök igazoltatni akarták, ő azonban a menekülés mellett döntött, és a Sávház utcában majdnem összeütközött  egy kocsival, majd az egyik Petőfi utcai zebrán veszélyeztetett két éppen átkelni készülő gyalogost.

Börtönbe kerülhet és a jogsiját is örökre elvehetik a visszaeső kaposvári ámokfutónak

Börtönbe kerülhet és a jogsiját is örökre elvehetik a visszaeső kaposvári ámokfutónak

Még áprilisban adtunk hírt arról az ámokfutóról, aki több kilométeren keresztül menekült Kaposvár belvárosában a rendőrök elől. A 37 éves férfiről elfogása után kiderült, hogy büntetett előéletű, ráadásul az eset óta pénzhamisítás miatt is elkapták.

Ezután a Petőfi utcában haladt, majd rákanyarodott az Arany János utcára, azonban a kereszteződésben nem adott elsőbbséget két, a védett úton közlekedő autósnak, akik az ütközést csak vészfékezéssel, illetőleg megállással tudták elhárítani a forgalmas útszakaszon.

A férfi ezután a Kisfaludy utcában folytatta az ámokfutást, itt ismét vészfékezésre kényszerített egy gépkocsivezetőt, majd a Puskin utcába kanyarodott, ahol egy ott parkoló gépkocsi kikerülése során nem adott elsőbbséget a vele szemben közlekedő sértettnek, akinek állóra kellett fékeznie az autóját ahhoz, hogy elkerülje a balesetet. A vádlottat végig szirénázva követő rendőrök végül itt fogták el a drogok hatása alatt vezető férfit.

 

Az ámokfutót később egy pénzhamisítás miatt letartóztatták, de itt sem nyughattott, a zárka szennyvízelvezető csövet csomagolóanyaggal szándékosan eldugította, amivel 80.000 forint kárt okozott

 

Az ügyészség a visszaesőnek minősülő vádlottalszemben börtönbüntetés, végleges hatályú közúti járművezetéstől eltiltás, és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: