2021. 10. 13., szerda, 15:13

Több mint 2 kiló fűvel kapták el a dílert Somogyban

Október 11-én, Zalaszentgróton egy autó átvizsgálásakor több mint két kilogramm marihuánát találtak a rendőrök, melynek feketepiaci értéke több, mint 7.000.000 forint.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának információi alapján a Bűnügyi Igazgatóság és a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatósága Bevetést Támogató Osztály egységei közösen végrehajtott akcióban fogtak el egy szenyéri lakost. 

A szenyéri díler Somogyban és Zalában értékesítette volna tovább a füvet. A rajtaütést követően a nyomozók több vásárlójánál is házkutatást tartottak, ahol további kábítószergyanús anyagokat – vélhetően metamfetamint és ecstasyt -, illetve a csomagoláshoz, értékesítéshez, fogyasztáshoz használt eszközöket foglaltak le.

 

A nyomozók a 35 éves férfit kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

 

A fogyasztókkal szemben kábítószer birtoklása miatt folyik a nyomozás.

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: