2026. 10. 16., Péntek, 15:23

Somogyban csaptak le a dílerekre: három terjesztőt és nyolc fogyasztót fogtak el a rendőrök - VIDEÓ

Összehangolt akcióban csaptak le a siófoki rendőrök egy olyan társaságra, amely a gyanú szerint Tabon és a környező településeken terített kábítószert. A rendőrök október 13-án és 14-én fogták el a terjesztőket és több vásárlójukat.

A nyomozás adatai szerint három férfi a nyár elejétől rendszeresen szerzett be különböző kábítószereket, amelyeket telefonon vagy interneten egyeztetve adtak tovább a fogyasztóknak. Egyiküket ráadásul a nyomozók éppen az adásvétel előtt, a vásárlókkal együtt kapták el.

A rendőrök több helyszínen tartottak kutatást is. Ezek során kábítószergyanús anyagokat, mobiltelefonokat és készpénzt foglaltak le.

Az akcióban összesen 11 emberrel szemben intézkedtek, közülük kilencet hallgattak ki gyanúsítottként. Három emberrel szemben kábítószer-kereskedelem, hat fogyasztóval szemben pedig kábítószer birtoklása miatt indult eljárás.

Két feltételezett dílert őrizetbe is vettek, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

A rendőrség közlése szerint továbbra is kiemelt céljuk a kábítószer-kínálat csökkentése és a terjesztői hálózatok felszámolása.

A rendőrségi akcióról videó is készült:

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: