2021. 09. 29., Szerda, 09:08

Saját családját terrorizálta az alkoholista nagypapa - Unokájának még a kezét is eltörte

Egy 73 éves férfi ittasan rendszeresen terrorizálta vele együtt élő családtagjait, de különösen unokáját.

Az is zavarta, ha az unokája a telefonján játszott

A férfi közös háztartásban élt lányával és annak családjával, köztük 13 éves fiúunokájával. Régóta alkoholizáló életmódot folytatott, majd 2018-tól ilyen állapotban rendszeresen szidalmazta családtagjait, ugyanakkor unokája még inkább ki volt téve a vádlott ittas dühkitöréseinek; őt többször bántalmazással is megfenyegette úgy, hogy arra kiskorú gyermek nem adott érdemi okot, mindössze a telefonján játszott vagy zenét hallgatott.

Volt bozótvágóval, fejszével támadt rá

Az egyik ilyen alkalommal a súlyosan ittas vádlott úgy támadt rá a teraszon tartózkodó fiatal fiúra, hogy egyik kezében egy bozótvágó kést, míg másikban egy fejszét tartott, amivel unokája felé suhintott, aki azonban elkapta a fejsze nyelét, így sérülése nem keletkezett.

Túl sokat hallgatott zenét, ezért eltörte a kezét

Nem volt azonban ilyen szerencséje akkor, amikor a vádlott

azért kötött bele a fiúba, mert szerinte a fiatal túl sokat hallgat zenét, ezért elkapta a mellette elhaladó fiú alkarját és olyan erővel ütötte neki a téglából készült pultnak, hogy a sértettnek eltörött a kézközépcsontja

Előfordult emellett olyan is, hogy a sértett véletlenül eltalálta focilabdával nagyapját, aki erre kiszúrta azt.

Végül menekülnie kellett a családnak

A vádlotton italozó életmódjának következményei egyre inkább elhatalmasodtak, ezért már lányát is egyre többször megfenyegette azzal, hogy az életére fog törni. Ez a családtagokban olyan félelmet keltett, hogy

elmenekültek közös otthonukból, majd segítséget kértek a marcali rendőröktől, akik elfogták és őrizetbe vették a férfit

A vádlott ezután az ügyészség indítványára előbb letartóztatásba, majd bűnügyi felügyelet alá került a családtagjai sérelmére elkövetett további bűncselekmények megakadályozása érdekében.  

A Marcali Járási Ügyészség súlyos testi sértés, kapcsolati erőszak és zaklatás miatt emelt vádat ellene, az ügyészség pedig börtönbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy annak végrehajtását a bíróság próbaidőre függessze fel.

A fotókat a marcali rendőrök készítették a vádlott támadáshoz használt eszközeiről:

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: