2021. 09. 27., hétfő, 09:45

Két ittas vezetőt is leültettek Kaposváron - Egyiküket már harmadjára igazoltatták részegen

Mindkét esetben börtönbüntetés lett az ittas vezetés vége.

Az egyik esetben a 66 éves kaposvári férfi 2021 májusa és júniusa között háromszor vezetett ittasan Kaposváron annak ellenére, hogy ebben az időszakban egy korábbi, súlyos testi sértés miatt kiszabott felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt állt.

A férfi ebben az időszakban jogosítvánnyal egyébként sem rendelkezett, mivel azt a kaposvári rendőrök még 2021 áprilisában elvették tőle, mert akkor is ittasan vezetett

A másik ügyben azért indult büntetőeljárás a 32 éves pécsi férfival szemben, mert

2021 júliusában 4 liter sör és bor elfogyasztása után Pécsről Kaposvárra vezette a gépkocsiját, ráadásul úgy, hogy az autójában több utast is szállított

A börtönből 2020-ban szabadult vádlottat végül a kaposvári rendőrök vonták intézkedés alá, és - miután a helyszíni szondáztatás kimutatta, hogy ittas – a vezetői engedélyét is elvették tőle. A férfi a bűncselekmény elkövetésekor egy korábbi lopás miatt szintén felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt állt.

Az ügyészség az idősebb vádlottal szemben fogház, míg a fiatalabb - visszaesőnek minősülő - férfival szemben börtön fokozatú szabadságvesztés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság mindkét vádlott esetében rendelje el a korábbi felfüggesztett börtönbüntetéseik végrehajtását is.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: