2021. 09. 17., péntek, 09:41

Rögtön bekezd a KÁN - Bagossy koncerttel nyitják az első napot

Az elmúlt években nem voltunk hozzászokva a nívósabb koncertekhez, idén ez másképp lesz.

Talán mivel az elmúlt évben a járványhelyzet miatt kénytelenek voltak elhalasztani a Kaposvári Állattenyésztési Napokat a szervezők idén az ország egyik leghíresebb bandáját is lecsábították a nyitónapra, hogy még több látogatót vonzzanak be az amúgy is rendkívül színes programokkal operáló egyetemi napokra.

Az október 1. és 3. között tartandó rendezvény a szokásos helyszínen, a Pannon Lovasakadémián a Guba Sándor utcában kap majd helyet, és rögtön az első nap, pénteken tartják a Fedeles Lovardában 20 órától a Bagossy Brothers Company koncertjét is.

Hozzá kell tenni, hogy itt is szükség lesz a védettségi igazolványra, ugyanis a rendezvény csak azzal lesz látogatható.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: