2021. 04. 08., Csütörtök, 10:29

Ezért tartsuk be a szabályokat, ha erdőbe megyünk kirándulni

A tavaly tavasszal elrendelt karantén óta 25-30 százalékkal többen választják az erdőket kikapcsolódásra és bár Magyarországon összesen több mint 11 ezer kilométernyi turistaút-hálózatot használhatunk, a legtöbben még mindig a korábban is felkapott helyekre látogatnak el: most kétszer-háromszor annyian, mint a vírus megjelenése előtti években. Nagyon fontos azonban, hogy a természetben is betartsuk a járványhelyzetben érvényes szabályokat.

Az állami erdők turistaútjai mellett lehetőség van a kerékpározásra - összesen mintegy 1200 kilométeren -, és lovaglásra kijelölt - közel 400 kilométeren - erdei utakat is használhatunk. A biztonságos kikapcsolódás érdekében azonban, akárcsak a lakott településeken, az erdőkben és mezőkön is be kell tartani a szabályokat mint például, hogy csak az egy háztartásban élők kirándulhatnak együtt és a szabad levegőn is tartani kell egymástól a másfél méteres távolságot.

Nagyon fontos, hogy az erdészeti utak autóval általában nem használhatóak, és a parkolási rendet is be kell tartani. Aki például az erdei utakat lezáró sorompók elé parkol, jelentősen veszélyezteti az esetleges baleseti mentést vagy az erdőtüzek oltását.

Mielőtt otthagyjuk, bizonyosodjunk meg róla, hogy tényleg eloltottuk-e.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: