2021. 03. 06., Szombat, 17:54

Több tucatnyi környékbelit oltottak Pfizer vakcinával szombaton Kaposváron

Olvasónk osztotta meg velünk, hogy a kaposvári kórházban szombat délelőtt több tucatnyi környékbelit oltottak be.

Elmondása szerint péntek este értesítették, hogy szombaton reggel kell megjelennie a Kaposi Mór Oktató Kórház oltópontján, ahol majd Pfizer vakcinát fog kapni.

60 év feletti vagyok, két héttel ezelőtt regisztráltam és nem nagyon számítottam rá, hogy ilyen hamar be fognak oltani de szerencsém volt. Péntek este hívott a háziorvosom, hogy szombaton várnak a kaposvári oltóponton, Pfizer vakcinát fogok kapni.

Az oltást és az ahhoz járó kártyát is megkapta, az egész procedúra rendben zajlott. Elmondása szerint rajta kívül több tucatnyian kaptak még ott vele egy időben, és mindnekit a Pfizer vakcinájával oltottak be.

Minden rendben zajlott, megkaptam a kártyát az emlékeztető oltásról is, az kicsivel több mint egy hónap múlva lesz.

Mindeközben a beígért hétvégi tömeges AstraZeneca oltással kapcsolatban melyet tegnap lefújt a kormány egyre több olyan hír jelenik meg, hogy akit hét közben behívtak, majd pénteken lemondtak, de mégis megjelenik a háziorvosánál az megkapja az oltást.

Rengeteg hasonló esetről számoltak be szerte az országból, főként Budapesten mentek az emberek a lemondástól függetlenül oltásért, amit meg is kaptak.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: