2020. 11. 25., szerda, 12:00

Ma van a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja

November 25-én tartjuk a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapját, amelynek kapcsán idén több online programon is részt vehetünk.

Az ENSZ Közgyűlése 1999. decemberében döntött úgy, hogy ezt a napot a nők elleni erőszak – legyen az nemi erőszak, családon belüli erőszak, vagy annak bármilyen formája – világnapjává tűzi ki azzal a céllal, hogy ezen a napon a nemzetközi és lokális szervezetek mellett az országok is hívják fel az állampolgárok figyelmét erre a súlyos problémára.

A dátum sem véletlen, 1960. november 25-én Rafael Leónidas Trujillo, dominikai diktátor parancsára kivégezték a Mirabal nővéreket, akik feminista aktivistákként a diktátor politikai ellenfelei voltak.

Sajnos a nők elleni erőszak kapcsán Magyarország sem képez kivételt. Egy 2014-ben nyilvánosságra hozott reprezentatív kutatási adatai szerint Magyarországon minden ötödik nő elszenved valamilyen testi vagy szexuális erőszakot partnere részéről az élete során. Jelen pillanatban körülbelül 220 ezer nő él olyan párkapcsolatban, ahol a partnere bántalmazza. Ez ellen küzd az 1994-ben létrejött NANE – Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület, akik már több éve ezen a napon megemlékezést is szerveznek Néma Tanúk címmel.

 

Forrás: yourstory.com

Ez idén sem lesz másképp, azonban a vírushelyzet miatt a 16 Akciónap nyitórendezvénye átköltözik az online térbe. Este 8 órától veszi kezdetét a Néma Tanúk, ahol együtt emlékezhetünk meg az elmúlt egy év során megölt áldozatokra, gyújthatunk közösen értük egy gyertyát, és állhatunk ki az áldozatok mellett. Az eseményről további részletek itt olvashatók.

Mégiscsak jobb volna ha a szavak mögött valódi tettek is állnának.

 

Hívjon segítséget!
Ha ön úgy érzi, családon belüli erőszak áldozata és segítségre van szüksége, vagy környezetében élőkön látja ezt, több lehetősége van segítséget kérni. Ha sürgős segítségre van szükség, legjobb, ha az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot (OKIT) hívja a +36-80-20-5520 telefonszámon, vagy az Ökumenikus Segélyszervezet  krízisambulanciái közül pedig felkeresheti a lakóhelyéhez legközelebb esőt. Anonim tanácsadásra is van lehetőség a segélyszervezet online felületén.
Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: