Olyan sok jó sörünk van és annyira kevés időnk! Lagerek, ale-ek, porterek, lambic-ok... Bár az idei világnap hétfőre esik, mégis érdemes megemlékeznünk erről a nemes italról, melyet már a középkor óta előszeretettel fogyasztunk!
Egy kis sörténet
A középkorban a sör legfontosabb alapanyagát, a malátát ugyanolyan füstölőkben szárították, mint ma a kolbászokat. Emiatt az ilyen malátákból készült italok íze füstös volt, továbbá színe a borostyántól a fél barnáig változott, hiszen a malátázó mester nem tudta beállítani a szárító pontos hőmérsékletét, így a főzőüstbe mindenféle színű maláta került.
A 15. század előtt még nem terjedt el a sör keserűségét és legfőbb aromáját adó komló használata sem. A sörfőző mesterek olyan fűszerekkel ízesítették a söröket, ami a legkönnyebben hozzáférhető volt, kvázi ami a sörfőzde kertjében termett: kömény, rozmaring, üröm, kakukkfű stb… Ezek a fűszerek olykor hallucinogén vagy mérgező anyagokat is tartalmaztak.
Pár száz évvel ezelőtt tehát a sörök többsége egyáltalán nem volt keserű, ízében inkább a füstös aromák, semmint a maláta gabonás, édes jegyei érződtek, színe pedig egy sokkal szűkebb skálán mozgott.
Kínában találtak egy Kr. e. 7000 környékéről származó agyagedényt, melynek vizsgálata közben bebizonyosodott, hogy abban gabonából készült, erjesztett italt tároltak. Ez természetesen nem bizonyítja, hogy Krisztus előtt hétezerben Kínában mindenki ilyen sört ivott volna, de azt igen, hogy akkortájt már ismerték az emberek az ilyen jellegű italokat.
A sör Magyarországon
Magyarország sörfogyasztása rendkívül változó volt a történelem során. A honfoglaló magyarok is már ittak gabonából készült erjesztett italokat. Ezeknek az alapanyaga a köles volt, ami bóza névre hallgatott. Később a sváb népeken keresztül ismerkedtek meg a sörfőzés tudományával, és számos feljegyzés található régi egyházi, állami és később polgári sörfőzdék működéséről is.
Magyarország sörkultúrájának vizsgálatakor ki kell térnünk a Kárpát-medence természeti adottságaira, és a borkultúrára. Hazánkban az éghajlat megfelelő mind a jó minőségű árpa, mind a jó minőségű szőlő termesztéséhez, azonban az esőzések egész évben szinte kiszámíthatatlanok. Ez volt a nagy szerencséje őseinknek, hiszen a jó minőségű árpának száraz tavaszra és esős nyárra van szüksége, míg a jó szőlőnek esős tavaszra és száraz nyárra. Amikor jó volt a szőlő, a magyarok inkább bort ittak, amikor jobb volt az árpa, akkor pedig inkább sört.
A sörfogyasztás leginkább a dualizmus végén ugrott meg, amikor sorra nyíltak itthon a nagyüzemi lágereket főző sörgyárak. A Kőbányai Polgári Serfőzde, a Haggenmacher és Dreher családok sörgyárai csak úgy ontották magukból a söröket.
Ebben az időszakban a borfogyasztás annyira visszaesett, hogy a borászok egy marketing trükkhöz folyamodtak: elkezdtek terjeszteni egy mindenki által jól ismert történetet, miszerint az aradi vértanúk kivégzése után az osztrák tisztek sörrel koccintottak. Mivel ennek a történetnek nincs semmilyen korabeli feljegyzése, arra következtethetünk, hogy a történetet a borászok találták ki annak érdekében, hogy a borivást hazafiasnak tüntessék fel a sörivással szemben.
Ha olvasás közben megjött a szomjatok, szerezzetek be meló után egy habos, jéghideg sört! De azért csak mértékletesen...
