2020. 09. 04., Péntek, 10:38

26 év az új átlagéletkor a koronavírussal fertőzöttek között

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályvezetője Galgóczi Ágnes tért ki a témára az M1 csatorna műsorán péntek reggel, miszerint más az átlagéletkor a fertőzöttek között, mint tavsszal.

Míg az első hullám alatt a betegek átlagéletkora 67 évre volt tehető, ez óriásit változott most őszre, ugyanis jelenleg a fiatalabb korosztályt támadja jobban a vírus, a megbetegedettek átlagéletkora jelenleg 26.

Galgóczi Ágnes hozzátette: mivel tavasszal a kockázati csoportba tartozók betegedtek meg elsősorban, akik aztán kórházba kerültek és kezelést kaptak, akkor sokkal nagyobb volt az egészségügyi rendszer leterheltsége, mint most. Hozzátette, az új gócok is elsősorban olyan helyeken alakulnak ki, amelyeket főként fiatalok látogatnak: gólyatáborokban, szórakozóhelyeken vagy esküvőkön.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályvezetője azt is megosztotta, hogy a szennyvízminták alapján Budapesten és Debrecenben növekedik majd a fertőzöttek száma. 

Szerintetek most több megbetegedés lesz a fiatalabbak között, mint tavasszal?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: