2020. 08. 05., szerda, 09:40

Kamu Facebook profillal fenyegette magát az anyuka, hogy megkapja gyermeke felügyeleti jogát

Amennyire rafkós, annyira rosszindulatú módszerrel próbálta megszerezni gyermeke felügyeleti jogát egy pécsi nő. Kamuprofilt hozott létre Facebookon, majd arról kezdte el fenyegetni saját magát. Nem jött össze a bravúrstikli, akár 5 évet is ülhet az akció miatt.

A vád szerint volt élettársa nevén hozott létre közösségi profilt a nő, majd ezt követően magának fenyegető, zaklató üzeneteket küldött, azt a látszatot keltve, hogy volt élettársa zaklatja őt.

Ezután feljelentést tett a rendőrségen volt élettársa ellen zaklatás miatt. Az volt a célja, hogy büntetőeljárás induljon élettársa ellen és így a közös gyermekük feletti felügyeleti jogot megkaphassa. 

Feljelentésében csatolta a "zaklató" üzeneteket, melynek nyomán a rendőrség ki is hallgatta volt élettársát.

A nőt háromszor hallgatták ki, mindvégig kitartott állításai mellett, de a negyedik kihallgatáson megtört, és beismerte hogy kamu volt az egész történet.

A nő volt élettársát bűncselekmény elkövetésével hamisan vádolta, ezért cselekménye a büntetőeljárást eredményező hamis vád bűntettének a megállapítására alkalmas. A rafkósnak tűnő terv így végül visszafelé sült el, a törvény 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetheti a nőt, ráadásul a felügyeleti jognak is nagy eséllyel búcsút inthet.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: