2020. 05. 29., péntek, 10:32

Futva vagy sétálva ázunk el jobban az esőben?

Mindenki ismeri a Brainiac című népszerű brit sorozatot, ahol tudományos dolgokat bizonyítanak be hétről hétre. Most Richard Hammond azt mondta, ha az esőben sétálunk, nem ázunk el annyira mintha futnánk, ám ez szerintünk nem így van és valószínű ti se így látjátok. 

Az indoklás sem maradt el, hogy mégis miért állítja ezt Richard: 

ha sétálunk, és közben elkezd esni az eső, akkor a fejünk és a vállunk lesz nagyjából vizes, de ha nekiállunk futni akkor jobban elázunk, mivel úgymond nekifutunk az esőcseppeknek ezért a mellkasunk is csurom víz lesz.

Ez még mindig kevés, ezért videóval akarta bebizonyítani igazát Richard. A tudmányos kísérletben vizet permetezett egy területen és két embert beöltöztetett spongyabobnak, akiket tetőtől talpig szivaccsal borított, majd ezt követően az egyikük szaladgált össze-vissza, míg a másik csak higgadtan sétált a vízfüggöny alatt. A végeredmény mondjuk valóban az lett, hogy a rohangáló szivacsruhája több vizet szívott be (a videóban 30 perctől).

 

 

Az internet népe viszont tovább erősködött, hogy márpedig a kísérlet nem jó, és a futás a nyerő. Ha jobban végiggondoljuk akkor igazából azért kezdünk el futni, mert hamarabb a célhoz szeretnénk érni, amit az Állítólag című műsorban kétszer is letesztelték.

 

 

Az első alkalommal a sétálás nyert, ám mivel a mesterséges eső torzított az eredményen, újrapróbálták igazi esőben, ahol már a futás volt a nyerő. A kétféle eredmény pedig továbbrasem hozott túl nagy megnyugvást azok között, akik végig ezen rágódtak...

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: