2020. 05. 14., csütörtök, 16:30

Kaposvári fiatalokkal bulizott az erkélyről kiugrott fiú - Kábítószertől vadulhatott meg

A rendőrség csütörtökön elfogta azt a kábítószer-kereskedőt, aki drogot adott el annak a társaságnak, amelynek egyik tagja május 9-én Budapesten egy Fő utcai lakás emeletéről az utcára vetette magát - derült ki a rendőrség csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

A Balatonról indultak, a buli előtt vették át a kábítószert

Tájékoztatása szerint május 9-én öt kaposvári és egy érdi fiatal egy balatoni nyaralóban úgy döntött, hogy Budapestre mennek bulizni. Egy internetes alkalmazás segítségével aznapra béreltek egy lakást az I. kerületi Fő utcában. A Budapestre vezető úton a társaság egyik tagja – egy ismerősén keresztül – kábítószert rendelt, amit aztán a Kálvin téren át is vett.

Tört zúzott, majd kiugrott az ablakon

A fiatalok aznap este már a Fő utcai lakásban buliztak, és csatlakozott hozzájuk egy érdi fiatal, valamint öt budapesti lány. A buliban alkoholt ittak, zenét hallgattak, és többen közülük kábítószereztek is. A társaság egyik tagja éjjel 1 óra után feltehetőleg a Kálvin téren vásárolt kábítószer hatására megvadult: agresszívan viselkedett, tört-zúzott a lakásban. Amikor a bútorokban kárt tett, maga is megsérült, ezért a társaság tagjai mentőt hívtak hozzá. Ezután ki akart ugrani az egyik ablakon. Ebben egy lány megpróbálta megakadályozni, de kiszabadulva a lány szorításából, átment egy másik szobába, és ott vetette ki magát az ablakon. Az állapota azóta válságos, életveszélyes. 

 

Többféle anyagot is találtak a szervezetükben

A rendőrség öt fiatalt előállított, mindegyiküktől vizeletmintát vettek. A minta thc- és amfetaminszármazékot mutatott ki, ezért ellenük kábítószer-birtoklás gyanúja miatt eljárást indítottak.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: