2020. 03. 31., kedd, 17:51

Kötelezővé teszi a siófoki polgármester a szájmaszk használatát

Dr. Lengyel Róbert, Siófok polgármestere kedden közölte Facebook oldalán a hírt, miszerint a város közigazgatási területén belül a vásárcsarnokba, szolgáltatókhoz és hivatalokba kizárólag szájmaszkban, avagy az azt helyettesítő, a szájat, orrot eltakaró textilben lehet csak belépni április 2-től.

Forrás:Shutterstock

 

A város 5000 darab szájmaszkot vásárolt, melyeket siófoki üzletekben, illetve hivatalokban raknak majd le, és ingyen hozzáférhető lesz a lakók számára. Az új szabályozással azokat a dolgozóikat is szeretnék fokkozottan védeni, akik olyan helyeken dolgoznak, amelyet egyidejűleg többen is látogatnak. 

 

"Tisztelt Siófokiak!

A vírushelyzettel összefüggésben rövidesen újabb rendeletet bocsátok ki. 

Április 2-ai hatállyal elrendelem, hogy Siófok közigazgatási területén az egyidejűleg többek által látogatott helyekre, főképp üzletekbe, vásárcsarnokba, szolgáltatókhoz, hivatalokba kizárólag szájmaszkban, avagy azt helyettesítő, a szájat, orrot eltakaró textilben (sál, kendő) lehet belépni.

 

Ennek alapvető célja, hogy a megelőzésre vonatkozó szabályokat betartó polgártársaink –köztük az üzletekben és hivatalokban dolgozók, a vevőkkel és ügyfelekkel közvetlenül érintkezők- biztonságát növeljük azokkal szemben, akik a mai napig kevéssé figyelnek oda másokra, így önmagukon és családtagjaikon kívül a környezetükre is fokozott kockázatot jelenthetnek. Pl. akik szájmaszk (helyettesítő textil) nélkül állnak a bolti sorban, kellő távolságot nem tartva, mások nyakába lihegve, akik köhécselnek, tüsszögnek maszk, sőt, alkalmanként tenyérbe temetkezés nélkül. 

 

Már arra kérik a lakosságot, hogy ne a balatoni nyaralóikba meneküljenek a koronavírus elől

Már arra kérik a lakosságot, hogy ne a balatoni nyaralóikba meneküljenek a koronavírus elől

A Siófoki polgármester nyílt levelet írt a nyaralóingatlannal rendelkező tulajdonosoknak, melyben arra kéri őket, hogy ne utazzanak le házaikba-apartmanjaikba, így elkerülve gócpontok kialakulását. 


Utóbbiak, ha bemennek valahova, ezen túl tiszteljék a mások egészséghez való jogát, avagy ne menjenek be embertársaik közé, ha mégis felrúgják e helyzetben a társadalmi együttélésünk ezen alapvető szabályait, számoljanak a lehetséges következményekkel.

5000 db. szájmaszkot megvásároltunk, ezeket siófoki üzletekben, hivatalokban ingyen hozzáférhetővé tesszük azoknak, akik anélkül érkeznének. DE: nyomatékkal hívom fel a figyelmet, hogy belépéskor EGY SZEMÉLY CSAK EGYETLEN MASZKOT VEGYEN MAJD MAGÁHOZ, ne tekintse senki általános beszerzési helynek a lerakatokat, mert a készletek végesek és gondolni kell másokra is…

 


A rendelet teljes szövegét a holnapi napon közzé teszem facebook oldalaimon és természetesen a város egyéb kommunikációs csatornáin is rövidesen hozzáférhetővé válik. A holnapi napon még fel lehet készülni a szabály betartására, mi pedig az érintett üzletekkel, intézményekkel, szolgáltatókkal vesszük fel a kapcsolatot és hordjuk szét az ingyen maszkokat.

Barátsággal:R."

 

Mit szóltok a rendelethez?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: