2020. 03. 24., Kedd, 12:04

Családjukat hátrahagyva költöztek be a szentbalázsi idősotthonba az ápolók

A Kaposvártól alig néhány kilométerre található településen lévő Zselici Rózsakert Idősek Otthona dolgozóinak nem mindennapi cselekedetétől hangos az országos sajtó.

A szentbalázsi idősotthon hat gondozónője hagyta hátra önként családját, hogy a fertőzésveszély csökkentése érdekében a járvány végéig teljes karanténban gondozza a lakókat - számolt be róla kedden a Népszava.

A gondozónők azért döntöttek a teljes karantén mellett, mert mind ingáznak a somogyi faluba, és így túl nagy kockázatot jelentett volna a lakókra nézve a fertőzés, hiszen azt a buszon, vagy akár otthon a családtól is összeszedhették volna az ápolók, amely bár rájuk nem jelent túlzott veszélyt, a nyolcvan év feletti idős otthon lakóira már annál inkább.

Tóth Fonai Györgyné intézményvezető szerint amikor az ötlettel hétfőn otthon beállított, a családja először fel sem fogta sőt, a férje még azt is mondta, ha ezt elvállalja, ne is menjen többet haza. A lakók párjaikat, idős szüleiket, gyermekeiket hagyták otthon vagy bízták ellátásukat másra, akikkel ezentúl - ki tudja meddig - csak telefonon vagy Skypeon tartják majd a kapcsolatot.

Az otthont immár senki sem hagyhatja el, és senki nem léphet be. Az ebédet ételhordókban kapják, amit átvételkor fertőtlenítenek, majd ezek után kerülnek csak a konyhára, ahová minden a lehető legsterilebb körülmények között érkezik.

Emeljük kalapunk hölgyek!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: