Beküldés

2020. 01. 10., péntek, 16:57

Elfogták a kaposvári gyermekotthonban társukat terrorizáló fiatalokat - VIDEÓ

Péntek délelőtt elsőként osztottuk meg veletek a felvételeket, melyek a kaposvári Zita Speciális Gyermekotthonban történt atrocitásokról tanúskodnak. A társát sanyargató 16 éves fiút nemrég elfogták a kaposvári rendőrök, a fiút aki a videót készítette pedig már korábban bevitték.

A kaposvári gyermekotthonban történt bántalmazás kapcsán a rendőrök korábban elfogták azt a fiatalt, aki a felvételt készítette, most pedig társát, a bántalmazót is megtalálták, majd bűnügyi őrizetbe vették. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés kísérlete miatt indított nyomozást egy kaposvári gyermekotthonban történt bántalmazás miatt.

 

 

Miután a nyomozó hatóság az esetről tudomást szerzett, hivatalból intézkedve soron kívül büntetőeljárást rendelt el, és azonnal megkezdte az ügy körülményeinek a vizsgálatát. A beszerzett bizonyítékok alapján a két feltételezett fiatalkorú elkövetőt azonosították, elfogták és előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók mindkettőjüket súlyos testi sértés bűntett kísérlete megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A felvételen, mint bántalmazó látható 16 éves fiatalt őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

 

A bántalmazásról részletesen ITT számoltunk be.

 

Skacok, Fontos! Ha nem akartok lemaradni a híreinkről Facebookon, pipáljátok be a "Megjelenítés elsőként" funkciót!