2018. 11. 29., Csütörtök, 11:44

Sötét és brutális alkotások érkeznek - A 74nullanulla hétvégi moziajánlója

Két olyan thriller is terítékre kerül december első hétvégéjén, amelyeket talán jobb nem az ünnepi időszakban csekkolni, hiszen sötét tónusukkal és brutalitásukkal azért gyorsan elterelhetik emelkedett hangulatunkat negatív irányba.

Válaszolj három kérdésünkre, és nyerj páros belépőt a Kultik moziba!

Sötét bűnök

Jim Carrey-t általában nem ilyen szerepekben szerettük meg, hiszen már a címből is le lehet szűrni, hogy ha a Sötét bűnöket választjuk nem egy röhögőgörcsöt eredményező vígjátékra adjuk a fejünket. És ezt kicsit sajnáljuk is, hiszen Jim sajnos nem parádézik a szerepben, jobban szeretjük őt az olyan idióta filmekben mint például az Ace Ventura, és mivel már rengeteg jó pillanatot köszönhetünk neki, ezt az egy baklövést most elnézzük.

Aki mégis arra adná a fejét, hogy meglesi Carrey-t egy komolyabb szerepben, az egy sötét és komor filmre készüljön, melyben a nyomozót játszó főszereplő leporol egy régi, lezárt gyilkosságot, hiszen hasonlóságot vél felfedezni az eset és egy regény között. Elő is veszi az írót, Kozlovot, aki tökéletesen leírja regényében az áldozatot, ami szinte felér egy vallomással is. Viszont ez még nem elég, az írónak be kell ismernie tettét, ő viszont ragaszkodik ahhoz, hogy ez csak egy fikció. A nyomozó szerint viszont ekkora véletlenek nincsenek. Hogy meddig megy el Jim Carrey, hogy kiszedje az igazságot az íróból, az alábbi időpontokban tudjátok csekkolni a kaposvári Kultik moziban:

CSÜTÖRTÖK: 18.40

PÉNTEK: 18.00, 22.30

SZOMBAT: 18.00, 22.30

VASÁRNAP: 18.00

ELŐZETES:

A ház, amit Jack épített

Talán elég lenne csak annyit is elmondani erről a filmről, hogy Lars von Tier hét év után ezzel tért vissza a canessi filmfesztiválra, és bár alkotása tele van tűzdelve Oscar- és Golden Globe-díjra jelöltek seregével, mégis annyira brutális és kegyetlen lett, hogy nem ezzel hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal, hogy a sajtó- és gálavetítéseken több százan hagyták el a termeket, nem bírva a képsorokat. Tény és való, hogy Matt Dillon olyan elképesztően hihető stílusban játssza el Jacket a sorozatgyilkost, hogy már az első perctől elhisszük neki, hogy a nyolcvanas években tényleg sorozatgyilkos volt.

Mert egy véres kézzel dolgozó rém tetteit követhetjük nyomon, amint áldozatait meggyilkolja, majd hol precíz, hol hanyag mozdulatokkal megcsonkítja. A magát művészként számon tartó Jack nem válogat ha áldozatról van szó, nők, férfiak de még gyerekek is kegyetlenségének áldozatául esnek, így valóban csak azoknak ajánljuk a megtekintését, akinek van elég idegszála és megfelelő gyomra a rá váró képsorokhoz. Ezekben az időpontokban lehet megnézni mit bírtok a kaposvári Kultik moziban:

CSÜTÖRTÖK: 20.30

PÉNTEK: 19.45

SZOMBAT: 19.45

VASÁRNAP: 19.45

ELŐZETES:

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: